Májusi színházturné: öt városban is fellép a társulat

Öt városban is fellép a társulat

A fővárosban A Nevető Ember és a Liliom című előadásokat láthatja a közönség, a Revüzió Kőszeg Fő terére költözik, a Szakmák Színháza pedig dunántúli körútra indul.

A Merlin Színházban immár második alkalommal mutatják be a növendékek Jeles András rendezésében A Nevető Embert, május 6-án, este hétkor, ami egyben a vizsgaelőadásuk is.

A Valló Péter rendezésében, Molnár Ferenc színművéből készült Liliom című előadással ugyancsak Budapesten vendégeskedik a Weöres Sándor Színház: május 9-én a Thália Színházban, a Rivalda Fesztiválon lép fel a társulat.

Az érdeklődés a Szakmák Színháza iránt már a januári bemutatókor is országos volt, most pedig dunántúli körútjára indul Jordán Tamás rendhagyó színházi előadása: május 10-én és 11-én Győrben, 18-án Székesfehérváron, a hónap utolsó napján pedig Pécsen népszerűsíti a hiányszakmákat a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet támogatásával.

Május 15-én, este fél nyolckor ezúttal Kőszegen vizsgáljuk felül az 1966/67-es táncdalfesztivált. A Revüzió – a Kőszeg Város és Vonzáskörzete Kistérségi Társulása meghívására - a város Fő terére költözik, ahol a technikai korlátok miatt színpadi látványban kevesebbet tudunk nyújtani, de reméljük, a szórakoztató, zenés produkció önmagában is kárpótolja a közönséget.

megosztás wssz
2010. május 05.