ugrás a tartalomra

A 83. Ünnepi Könyvhét

2012. június 7.
Az ezévi, 83. Ünnepi Könyvhét alkalmából a város több helyszínén is megmutatkoztak színészeink: felolvastak, énekeltek, zenéltek, a Stúdiószínpadon Marosits József verseit szavalták.

A társulat néhány tagja - Kelemen Zoltán, Csonka Szilvia, Alberti Zsófi, Vlahovics Edit - a Színházszerda megszokott helyszínén, a Cafe Frei-ben olvasta fel kedvenc irodalmi alkotását. Többek között Örkény Istvántól, Háy Jánostól hallhattak részleteket az érdeklődők.

Kálmánchelyi Zoltán, Vass Szilárd és Szabó Róbert Endre a Fő téren felállított színpadon lépett fel: a fiúk a Színházi szösszenetből adtak elő jeleneteket, énekeltek megzenésített verseket.

A Stúdiószínpadon teltház előtt mutatta be Németh Judit, Szabó Tibor és Jordán Tamás Marosits József: Magányos fogas című, most megjelent legújabb kötetét. A szerző maga is felolvasott. A szobrászként, grafikusként és költőként ténykedő alkotó saját szobraiból, plakettjeiből és grafikáiból válogatta a könyv képzőművészeti mellékletét. Ebből nyílt kiállítás a színház emeleti galériáján. A munkákat Tóth Csaba festőművész ajánlotta a közönség figyelmébe.