A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

112/aug2115:59
írta Új hozzászólásVálasz erre

Kezdhetném tömören, mint a régi viccben:
Na milyen volt az előadás?
jó, …
bővebben?
Hát bővebben: Nem jó!
de lássuk kicsit tényleg bővebben:
Szerintem egy elég jól kivitelezett stílusgyakorlat-gyűjteményt láttunk, amit még élvezni is lehetett volna, ha egy nyílt próbanapon a színpad felé sétálva betér az ember, és ingyen – vagy egy pohárka hűvös merlot árát rááldozva - rászánja az egyébként éppen szabad perceit és megnézi a valódi darabra készülő színészek fesztelen játékát … De! előre leszervezetten, tömegeket invitálva, cirka 3000Ft-ért fapriccsenként … már nem az imitált próbahangulatra vágyik az ember…. és már ebből a szemszögből értékel a közönség. Ugyanis a néző elméjéből kitörölhetetlenül ott lebeg, hogy nem egy vásári komédia becsületkasszájába dobott ötszázast hagyott ott azért, hogy egy órára feledtessenek vele bút-borút, hanem súlyos ezreket áldozott arra, hogy a színpadon történjen valami izgalmas… valami izgalmasan dráma, valami izgalmasan kacagtató, valami izgalmas énekhang… vagy bármi, ami magával tudja ragadni…. Nem történt ilyen. (Az előadás után megejtett - magához térítő - fagyizás miatt három főre az este már egy tízest kóstált)

Ami pozitívum – a zenéken túl! -, hogy nem volt túl meleg (ez nem az előadás érdeme, csak úgy megjegyzem). Sokkal jobb ez az időpont választás (18 óra), mint egy nyári koradélután, amikor nagyobb eséllyel lehet pokoli hőségre számítani, és még nincs is túl későn sem, hogy nagyon kókadozzanak a nézőtéren, esetleg egymás vállára borulva szunyókáljanak az előadás egyik meghatározó résztvevői, a NÉZŐK…
Mert - amint Jordán Tamás helyesen említette a bevezetőjében - (lehet hogy Ő már érzett valamit, mert szükségét érezte előre magyarázni a bizonyítványt), a jó előadásnak két összetevője van:
- az egyik a néző. És ebben nem lehetett kivetnivalót találni, hiszen lelkes lokálpatriótákkal telt meg a nézőtér fapados lelátója, akik izgatott várakozással teli arccal várták a csodát…. (gyerekkoromban kisfalum harmadosztályú futballcsapatának szurkoltunk ilyen lelátókon)
- és a jó előadás másik összetevője a darab, és itt a darabban nemcsak a történetet értve, hanem természetesen mindazt, ami darabbá tesz egy színpadi művet. Nos itt voltak hiányosságok.
Le kell szögeznem előre, hogy nekem tetszettek bizonyos részletek!... bár az már közben is gyanús volt, hogy többen nézelődnek oldalra, hátra a nézők közül… lopva (vagy nem annyira lopva) figyelve a többieket, hogy csak neki nem jön át az előadás szándéka, vagy a többiek se tudják hova tenni a hiányzó színpadi varázslatot… Mert be kell látnom, lelkesedésemet csakis és kizárólag az élő (értsd: nem dobozból beszélő) előadóknak szóló elfogultságom táplálta, és nem a színpadi varázslat. Mert a varázslat ezen estén elmaradt! Elmaradt, mivel nem volt, aki túllendítsen bennünket azon az érzésen, hogy: na mindjárt elindul a JÁTÉK, aminek – ha elég lelkesek vagyunk, akkor - részesei leszünk mi is… A játék sajna megrekedt a színi tanodák órarendbe iktatott stílusgyakorlatán, amelyet – többnyire rutinos előadókról lévén szó - természetesen könnyedén és profin oldottak meg a színészeink. Ezek a percek persze hoztak némi vidámságot is, de a Beugrós feelingű etűdöket semmi nem fűzte össze egyetlen előadássá, egyetlen hömpölygő (vagy legalább csordogáló) játékká. Persze – mondhatnánk - ezek csak improvizációk voltak egy témára (ha Ovidiusra hivatkozást lehet témaként értékelni…). De a improvizációnak is - mint minden műfaji, vagy előadás-technikai elemnek - megvannak a játékszabályai.
Ugyanis az improvizációval nincs semmi gond. De ahhoz, hogy improvizáció címén az ember ne csak esetleges véletlen klimpírozást halljon egy jazz-zenésztől, ehhez neki bizony keményen meg kell dolgoznia, eszméletlen módon be kell gyakorolnia egy zeneszámot… és így tud ki-kikalandozva a kotta által szabott határokból egy-egy briliáns (és könnyednek tűnő) improvizációt belecsempészni az előadásába. Ezt bizony szem előtt kell tartani a színi impro-nál is. Vagyis oly módon kell összecsiszolódni a próbák során a színészeknek, hogy gördülékenyen és profin tudjanak reagálni, ha egyikük-másikuk eltér az eredeti „kotta-szabta” előadásfolyamtól. Ezért bizony meg kell dolgozni! Nem véletlenül kerül sokkal több munkába jazz játszani, mint három hangból álló mulatóst. Ez a beléfektetett munka sajnos nem jött át, így kicsit hakni-szagúvá téve az egyébként jazzként is eljátszható darabot.
Mint ahogy nem jött át az az örömjáték sem, ami a nyáresti karneválszínháznak lehetne akár a védjegye is, pont mint amikor neves zenészek (lelkes kezdőkkel megtámogatva) összeállnak egy jamboree kedvéért „örömzenélni”, és ez a fesztelen játék nyújtotta valódi öröm átragad a hallgatóságra is. Itt ez sem ragadt át…. :(
Vagyis se drámai vonal, se önfeledt jammelés, se jazz-es impro, se …. se Enikő…. (ezt meg se akartam említeni!) Nem tudom mi volt a szándék - a számomra mindig is szimpatikus és jó színésznek tartott - Eszenyi Enikőnek, az előadás egyébként se létező vonalából teljesen kieső snittben szerepeltetésével. Fel nem foghatom miért került a darabba …. Ha csak azért nem, amiért néha egyes filmekbe betolnak egy-egy nagyobb Nevet, hogy így látatlanban eladható legyen a film, majd a nagy Név az első 5 percben terroristák áldozatává válik és kizuhan a repülőből…. kicsit ez volt Enikő szerepe is az előadásban… szomorú al-haknivá változtatva az egyébként is haldokló darabot.
Már csak egy megjegyzést: ha nincs szerepe, vagyis a történet, vagy a dramaturgia nem kívánja meg… (mivel itt egyik se volt, így leszögezhetjük, hogy nem kívánta meg)- szóval ha nincs az előadásban fontos szerepe, úgy ki lehetne hagyni a 16-os karikát igénylő szösszeneteket. Az előadást nem dobták fel, viszont a jelenlevő néhány kisgyermekes szülő, vagy feszengve kínlódott gyereke mellett, vagy kivitte az előadásról, nem tudva, hogy jön-e még hasonló – felnőtt szemet és értelmezést igénylő - jelenet az este során.
Azon az estén akár egy kellemes rendezői és színészi ujjgyakorlatot is átvehettünk volna a mélyen tisztelt – és tőlem még most is bizalmat kapott - társulattól, de végighallgatva a gyorsan elhalkuló tapsot, ez most valahogy ott és akkor bennragadt…
pedig Igazgató Úr kérem, mi – Nézők - felkészültünk!