ugrás a tartalomra

Bánfalvi Eszter, a legjobb női főszereplő

2016. szeptember 2.
2016-ban hat vidéki és határon túli színház hat legjobb produkcióját láthatták a Városmajori Színházi Szemle nézői. A Makrancos Kata, avagy a hárpia megzabolázása című Alföldi-rendezés közönségdíjas lett, Bánfalvi Eszter megkapta a legjobb női főszereplőnek járó díjat.

2016-ban hat vidéki és határon túli színház hat legjobb előadását láthatta a Városmajori Színházi Szemle közönsége. A versenyprogram kínálata népszerű volt: közel 4000 színházkedvelő vett részt a mustrán. A nézők július 17-ig adhatták le voksukat interneten az általuk legjobbnak tartott produkcióra.

Idén a publikum kedvence a Weöres Sándor Színház Makrancos Kata, avagy a hárpia megzabolázása című produkciója lett, Alföldi Róbert rendezésében. Teltházzal ment le az előadás.

A közönségszavazáson több, mint 50 százalék a Makrancos Katára voksolt, a második helyen a kaposvári Csiky Gergely Színház Jézus Krisztus szupersztárja végzett, 23 százalékkal, a harmadik kedvenc pedig 12 százalékkal a tatabányai Jászai Mari Színház által bemutatott Tartuffe lett.
A zsűri – Bán Teodóra fesztiváligazgató, Györgyi Anna színművész, Sándor L. István kritikus és Dömötör Tamás rendező – idén is több kategóriában díjazta a látottakat. Kiosztották a legjobb előadásnak, a legjobb női és férfi főszereplőnek, a legjobb női és férfi mellékszereplőnek járó díjakat, és egy különdíjat is odaítéltek. 2016-ban a legjobb női főszereplőnek Bánfalvi Esztert választotta a szakmai grémium.
A 2016. évi Városmajori Színházi Szemle díjazottjai:
A legjobb előadás: Parti Nagy Lajos: Moliére: Tartuffe – Jászai Mari Színház, Tatabánya, rendező: Szikszai Rémusz

A legjobb női főszereplő: Bánfalvi Eszter – William Shakespeare: Makrancos Kata, avagy a hárpia megzabolázása – Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendező: Alföldi Róbert

A legjobb férfi főszereplő: Megyeri Zoltán – Parti Nagy Lajos: Moliére: Tartuffe – Jászai Mari Színház, Tatabánya, rendező: Szikszai Rémusz

A legjobb férfi főszereplő: Mezei Zoltán – Lev Birinszkij: Bolondok tánca – Szabadkai Népszínház, rendező: Sebestyén Aba

A legjobb női mellékszereplő: Danis Lídia – Parti Nagy Lajos: Moliére: Tartuffe – Jászai Mari Színház, Tatabánya, rendező: Szikszai Rémusz

A legjobb női mellékszereplő: Ullmann Mónika – Ion Luca Caragiale: Zűrzavaros éjszaka – Miskolci Nemzeti Színház, rendező: Rusznyák Gábor

A legjobb férfi mellékszereplő: Kardos M. Róbert – Csiky Gergely: Buborékok – Szigligeti Színház, Nagyvárad, rendező: Novák Eszter

Különdíj: Faragó Béla zenei vezető részére – T. Rice - A.L. Webber: Jézus Krisztus szupersztár – Csiky Gergely Színház, Kaposvár, rendező: Bozsik Yvette

Közönségdíj: Makrancos Kata, avagy a hárpia megzabolázása – Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendező: Alföldi Róbert