Frusztrálják egymást a szereplők

1997-ben mutatta be a Katona József Színház Yasmina Reza „Művészet” című komédiáját. A háromszereplős darabot akkor Bán János, Haumann Péter és Lukáts Andor játszotta.

Most, húsz évvel a bemutató után úgy látszik, Lukáts Andornak maradtak kérdései, megrendezi a „Művészet”-et a Weöres Sándor Színházban.

A cím idézőjeles. Tulajdonképpen már formailag is magában hordozza az alapkonfliktust. A jel, amely megkérdőjelezi a közé eső tartományt. A kérdésből aztán még több kérdés lesz, és a bizonytalanság szépen lassan végigcsordogál a darab minden egyes szintjén. A művészet és az ember kérdései ugyanazt a földet (bőrt) kaparják: Van-e értelme az emberi létezésnek? Mi köt minket a másikhoz? Meddig tartok én, hol kezdődik a te?

Három

Egy dráma sokszor már a szereplőlistát látva is beszédes. Nemcsak azért, mert a szombathelyi változat remek szereposztással jelentkezik: Marc (Szabó Tibor), Serge (Jordán Tamás), Yvan (Szerémi Zoltán), hanem azért is, mert a játszók létszáma már eleve üzenetértékű.

Azt mondja, hogy három figurára máshogy kell figyelni. Sokkal élesebb, sokkal koncentráltabb a befogadó viszonya a színházzal. Nem szóródik szét a néző tekintete a térben.
Ez a besűrűsödés pedig szinte magától húzza pattanásig a helyzetet.

A színpad tere rázár a játszókra, és egymásnak ereszti őket. Yasmina Reza darabjaiban ez a teremtett kelepceszituáció amúgy is gyakran visszaköszön. Érdemes az előadás előtt megnézni Roman Polanski rendezésében Az öldöklés istene című filmet. A „Művészet”-hez nagyon hasonló kommunikációs stratégiák között őrlődik porrá a humánum.
Yasmin Reza mintha azt üzenné: van egy olyan pont, ahol az ösztönök uralhatatlanná teszik az emberi természetet.

Fehér

Az alaphelyzet, vagyis a darab casus bellije az, hogy Serge (Jordán Tamás) 200 ezer frankért vesz egy eredeti Antrioszt, egy 160×120 centiméteres fehér képet, fehér pászmákkal. Visszaugrunk ezen a képen keresztül az 1900-as évek elejére, az orosz szuprematizmus időszakába, ahol is egy Malevics nevezetű ember egy sorozat „fehéren a fehér” képet festett. El akart jutni, illetve el akarta juttatni a nézőt a tiszta érzékenységhez.

A művészettörténet egyik legradikálisabb cselekedete volt ez a fehér négyzet. A fehér levetkőzteti az őt szemlélőket, kifordítja őket magukból, megszünteti az addig felépített biztonsági zsilipeket. Pőre szituációkban, a súrlódástól a teljes felvérzésig frusztrálják egymást a szereplők, mígnem felégetnek maguk között minden addigi kapcsolódási pontot. Állni a semmi előtt és a művészetről gondolkodni egyszerre látszik katartikus erejűnek és teljesen hiábavalónak.
Ez a zavar, ez a megfoghatatlanság szabadítja el az indulatokat a három barát között. Kétszázezer rongyot adtál ezért a szarért? – kérdezi Marc (Szabó Tibor).

Projekció

A három szereplő viszonyrendszere bonyolult. A különböző kapcsolódási pontok, kommunikációs helyzetek variálódnak. Az új felület, vagyis a tiszta kép bekerülésével, mintha egy új személy is belépne a térbe. Az „üres” vászon pedig szívja magába az addig elhallgatott gondolatokat, kizökkenti az automatizmusokat, a rögzült, stabil helyzeteket. A vászon tökéletes terepe lesz annak, amit a pszichológia projekciónak nevez. Az a pszichoanalízis terminológiájában arra vonatkozik, hogy saját elfogadhatatlan tudattartalmainkat „átruházzuk” valaki másra. Így élesedik ki Serge és Marc dominanciaharca, de így veszíti el addigi semleges, hárító szerepkörét Yvan is. A szereplők már nem találják egymást, elvesztették az egymás felé kiépített, sokszor védőbástyaként működő mondatokat. Megszűntek a biztonsági körök, elhullottak a kapcsolati klisék, előtűnt a nyers hús. Észre sem veszik, de szép lassan egymás bőrét húzzák a vászonra. Serge többször Marc fejéhez vágja, hogy elvesztette a humorérzékét. Ez is bizonyítja, hogy lassan összetört minden olyan kommunikációs mankó, ami képes feloldani egy-egy konfliktust. A darab végén csupasz testek maradnak a térben. Négy fehér vászon: csontig vetkőztetett emberek színháza ez, a szétszálazott barátságoké. Egymás mellett futnak a fehér pászmák, nem találkoznak a végtelenben.

Vas Népe (Szerző: Pintér Viktória)
2017. október 25.

Támogatók