Karneválszínházi behívó
Az MMIK mindjárt nyári szabadságra megy, az Akacs Mihály utcai színházon még javában dolgoznak; úgyhogy tegnap Jordánéknál kezdte meg a munkát a karneválszínházi társulat.
A látszat szerint akár kerti parti is készülhetett volna, de nem: tegnap délelőtt a Gagarin utcai Jordán-albérlet udvarán gyülekezett a karneválszínházi társulat. A hátrafelé nyíló hallban és a ház más helyiségeiben mindent elborítottak a Feydeau-bohózathoz készülő jelmezek. A tartalék tartalékos bemutatója augusztus 13-án lesz a megyeháza udvarán.
Békebeli, tarka-barka, tényleg csak egészen picit fázós vándorszínházi hangulat uralja el az udvart a gesztenyefák alatt. Az ember szinte keresné a pont ideillő echós szekeret a közelben helyette persze csak különféle gépesített járműveket talál. Különben majdnem olyan, mintha évadnyitóra jöttünk volna: jó találkozni a régiekkel, fölvenni újra a fonalat. Jordán Tamás, a karneválszínházi előadás rendezője azt mondja, azért választották ezt a helyszínt, mert az MMIK hamarosan bezár (kezdődik a nyári szabadság), az Akacs Mihály utcai Weöres Sándor Színházon meg (mint tudjuk) javában dolgoznak még. Az igazgató úr estére meg is hívja a társulatot egy kis színházbejárásra: természetesen ő lesz az idegenvezető.
A franciásan fess katonák (őrmester, tizedes, rajparancsnok plusz a tartalékosok) éppen felsorakoznak az alkalmi placcon: most az a tét, hogy mindenki olyan legyen majd a jelmez-egyenruhában, mintha skatulyából húzták volna ki. El-eltünedeznek a színésznők, hogy aztán üdébbnél üdébb ruhakölteményekben kerüljenek újra elő ha csak egy-egy pillanatra is. Angélát, Gulicska festőművész kikapós feleségét Nagy Cili játssza: a színművészeti egyetemet a Jordán Tamás Lukáts Andor-osztályban végezte el, dolgozott a Nemzetiben, most pedig elszerződött a Weöres Sándor Színházhoz.
Boniface lányának, Kamillának a szerepében Csonka Szilviát láthatjuk. Valami titkos tudás lehet Szilvi birtokában: ha fölragyog a mosolya, mintha kevésbé lenne morcos még az időjárás is. Hát még, ha próbálni kezdi a szalmakalapokat: itt egy pöttyös, ott egy habos rózsaszín, vagy mondjuk egy hetyke kis napsárga. Boniface, Kamilla apja, Angéla nagybátyja - vagyis Hollósi Frigyes - most is egy Buddha derűs nyugalmával, az asztal mellől szemléli az eseményeket. Az sem hozza ki a sodrából, hogy Béla nevű kutyája, a kerti slagot megunva, egy szövegpéldányt kezd el behatóan tanulmányozni.
Jordán Tamás éppen Hamvai Kornéllal értekezik telefonon: ő fordította újra, dolgozta át, frissítette fel tűzdelte tele szombathelyi utalásokkal a bohózatot. (Nem ez az első Feydeau-darab, amit kezelésbe vett.) Hollósi Frigyes szóvá is teszi, hogy egy bizonyos katonai köszöntés - amelyet Hamvai beiktatott a szövegbe - mintha nem illene ahhoz a korhoz, amelyből a darab való. A gyorsan megkötött kompromisszum szerint a színháznak sosem árt egy kis dinamikus eklekticizmus. Miért is ártana? Az előadás a színpadon játszódik, nem máshol. Akkor is, ha a szép Szénpatakyt a fikció szerint pont a szombathelyi laktanyába vezénylik, ráadásul tévedésből: Gulicska festőművész helyett. Így jár, aki férjes asszonyokat akar becserkészni: egyszer csak őt magát nézik férjnek.
Gulicska - Kálmánchelyi Zoltán - ebben a pillanatban igazoltan van távol, Szénpataky Zayzon Zsolt m.v. viszont éppen pikáns köntösöket próbál a hallban, Cselényi Nóra jelmeztervező vezényletével. Van köztük egy egészen elvetemülten áttetsző, virágmintás is ez az, amelyik az előadásban valószínűleg nem játszik. Aztán Angéla, Szénpataky és a rendező elkezdik értelmezni-összerakni a nyitójelenetet a kerti asztal fölött.
Augusztus első napjaiban állítják föl a színpadot a megyeháza udvarán - addig a Gagarin utcában próbál a társulat; a gesztenyefák alatt.
megosztás
forrás: Vas Népe, szerző: Ölbei Lívia
2010. július 28.
