ugrás a tartalomra

Mertz Tibor átúszta

2012. július 12.
A 30. Balaton-átúszáson július 7-én 10 187-en teljesítették a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot. Köztük a Weöres Sándor Színház színésze, Mertz Tibor is.

A Balaton-átúszás történetében most fordult elő másodszor, hogy tízezernél is többen teljesítették a Révfülöp és Balatonboglár közötti távot.

A 30. Balaton-átúszáshoz minden ideálisnak bizonyult: ragyogó idő, enyhe szél, 27 fokos víz várta a vállalkozó kedvűeket, akik közül a leggyorsabbnak egy "főállású" hosszútávúszó, Kutasi Gergely bizonyult, ő 1:02:24 óra alatt ért célba. Sokadszor teljesítette a távot Erdei Zsolt profi ökölvívó-világbajnok; a mezőnyben számos külföldi is indult.

A tó átszelésének 8 és 14 óra között lehetett nekivágni. A szervezők ezúttal is nagy hangsúlyt fektettek a biztonságra, az úszókra 160-180 vitorlásból, kis hajóból és motorcsónakból álló úszófolyosó vigyázott, és a cirkáló vízi rendőrök is folyamatosan figyelték a résztvevőket. Minden korábbinál népesebb, csaknem kétezer fős csapat dolgozott a Pek-Snack Balaton-átúszás gondmentes lebonyolításáért.

Mertz Tibor első alkalommal úszta át a Balatont, 2:27:42 óra alatt csinálta meg az 5,2 kilométeres távot. A szombathelyi Fedett Uszoda rendszeres látogatója, erre az erőpróbára három hét alatt készült fel. - Szeretek mozogni, a Balaton átúszása régi vágyam, de eddig soha nem volt lehetőségem, hiszen mindig dolgoztam. Most a Kramer kontra Kramer darabban játszom, a próbafolyamat szerencsére úgy ért véget, hogy maradt időm trenírozni magam a versenyre. Izgalmas és felemelő feladat volt, örülök, hogy sikeresen teljesítettem.