Repertoáron a Szigliget
Az alapmű (Balmoral) szerzője Michael Frayn, aki – a Függöny fel! óta tudjuk – ördögi módon képes bonyolítani a bohózati szálakat. Ehhez jön a fordító/átíró fantasztikus nyelvi humora és emberismerete, és máris kész a Szigliget, amelyben Agatha Christie-módra összezárt kisebb-nagyobb írók plusz egy drámaírónő (ó, hát persze: az 50-es években vagyunk) küzdenek a saját megfelelési kényszereikkel, hiúságaikkal, félelmeikkel, hazugságaikkal, a reggeli rántottával, az elveszett rádiógombbal meg az alkotóház körül képződő alattomos jégpáncéllal (korcsolyapálya az élet). A szöveget Hamvai Kornél vette kezelésbe, hogy minden elejtett szó passzoljon a szigligeti alkotóház múlt századi levegőjéhez. Konfliktusok, hazugságok, mellébeszélések működnek óramű-pontossággal (olyan az egész, mint A revizor, csak fordítva), színes karakterek boldogítanak: a drámaíró tényleg vérbeli nő (Kiss Mari), Malacsik trükkös szerepében Bajomi Nagy György derekasan viseli a kék-zöld foltokat is, Szerémi Zoltán napsugaras olasz riporter, Jordán Tamás a kibic, aki mindent visz; jön Orosz Róbert, aki szerepe szerint sokat markol (és fog), és így tovább, a Darányi nevű kétségbeesetten stréber alkotóház-gondnokig, akinek szerepében Trokán Péter lép színre – de még hogy! Ezúttal őt kérdeztük.
A megfelelési kényszer-versenyben előkelő helyen végez az alkotóház mindenlébenkanál gondnoka, akinek folytonos éberségében és basáskodásában is nevetséges, kissé szerencsétlen figuráját Trokán Péter néhány határozott, eltalált, belülről megalapozott gesztussal teremti meg. Az az öltöny, az a nyakkendő – és főleg az az enyhén kitolt has, az a járás, az a félrenyalt frizura...! Majdnem karikatúra, de mégsem – azért olyan igazi.
Trokán Péter azt mondja, mindennek egy (pont az a) pár cipő az oka. A jelmezpróbák alkalmával egyszer csak meglátta azt a félcipőt, amelyből – amelynek viseléséből – azonnal megszületett Darányi gondnok. (Vénusz a gyöngykagylós habokból, Darányi a cipőből.) A cipő nagyobb méretű, mint amekkorát egyébként hord, de ezúttal pont ez benne a jó: nem is lehet benne másképp járni, mint azzal a fehér ing alól kidomborodó hassal, kínkeservvel őrizgetve valamiféle, sosem-volt tekintély maradékait; vagy inkább takargatva a semmit. Innen már adta magát a frizura: oldalt, nagyon mélyen elválasztva – úgy, ahogy azok a férfiak hordják, akik igyekeznek takargatni a hiányt, megtartani dús hajkoronájuknak legalább illúzióját. Trokán Péter azt mondja, nem kedveli a szerepre kívülről ráaggatott segédeszközöket, Darányi cipőjével viszont pont úgy járt, mint Helen Mirren. A neves angol színésznő, Az ajtó című Szabó István-film főszereplője budapesti látogatása alkalmával arról is beszélt, hogy sokszor a cipők által ragadja meg egy-egy karakter lényegét: szerinte a cipő a legfontosabb jelmez-kellék, meghatározza a figura tartását, járását, levegőjét. Úgyhogy amikor a Szabó Magda-regény egyik főszereplőjét kellett megfogalmaznia, és végignézte a rendelkezésre álló összes cipőt, azonnal megtalálta azt a magas szárú lábbelit, amelyek pontosan kifejezik Emerenc jellemét.
Vonatkozó cikk: