ugrás a tartalomra

Színházszerda: 30 óra, 30 blogger, 150 bejegyzés

2013. május 16.
Jordán Tamás és Horváth Ákos beszélgetésével ért véget a Színházszerda programsorozata ebben az évadban: 30 kávéházi óra a Cafe Frei-ben, 30 blogger és 150 blog bejegyzés - ez a mérleg.

Tamás kezdésként a szakálláról kérdezte a kávézó közönségét: tetszik-e, maradjon-e, szebb lesz-e majd nyáron nélküle. A borostát Az utolsó óra című előadás miatt növesztette Tamás, hiszen dr. Sigmund Freudot alakítja, társa Alföldi Róbert, ketten játszanak.

Szó esett a blogról: a szeptember 11-én Ákos írta az első bejegyzést a rovatba, a héten pedig Tamás zárja a sorozatot.

Aztán a két színész sztorizgatásba kezdett. Annak idején, amikor Tamás Lázár Katival megalapította a Merlin Színészképző Műhelyt Budapesten, Ákos volt az első tanítványok egyike. A másik Orosz Róbert, aki szintén a mai napig kolléga a Weöres Sándor Színházban.

Tamás azzal zárt, hogy olyan légkört, hangulatot szeretne Szombathelyen is létrehozni, amilyen a Merlin Színházban volt. "- Nem adom fel, hogy olyan élet legyen itt, mint ott egykoron."

 

A blog rovat bejegyzései itt olvashatóak.


A Színházszerda beszélgetései a 2012/2013-as évadban:

Gömbibumbi és Dömper kisasszony

"Akkor fogsz hazajönni, ha itt színház lesz!"

Merészséggel a „nagyvilágban”

Lapjával dől a Portugálban

Egy mély orgánumú bohém

"Valamiben hinni kell"

Lángossütő Mexikóban

Színész nagybetűvel

Hány műtéted volt?

"Kaszi meló" a La Mancha-ban

Keserédes mélyinterjú

Görcsöltetés

Színészfeleségek beszélgettek

Hipochonder, és imádja a kakukkfüvet

Mertz Tibor nem csak játszani, esni is tud

Sztorik a mesterekről

Tell Vilmos és Walterka a Cafe Frei-ben

Piros sapka, piros orr

Valami varázs

"Fogjam le a B-major 7-est!"

A zenében nincs muszáj

Kiss Mari fut, úszik és játszik

A Bárkában súgott is

Jani egy napja videón

Minden jó, ahogy van

Szerémi Zoltán rendezőként is bemutatozik

Huszonkét ember negyvennégy lábbal