ugrás a tartalomra

Szívszakadtig

premier: 2021. december 29.
A Pintér Béla Társulat Szívszakadtig című produkciójában egy szívműtét, illetve pontosabban egy szívátültetés kerül a középpontba. Borbély Emőke életét csak egy új szív mentheti meg.

SZÍVSZAKADTIG

Pintér Béla: Szívszakadtig

- Pintér Béla és Társulata vendégjátéka -

(Egy részben - 90 perc)

„A Pintér Béla Társulat Szívszakadtig című produkciójában egy szívműtét, illetve pontosabban egy szívátültetés kerül a középpontba. Borbély Emőke életét csak egy új szív mentheti meg. De nem Pintér Béla lenne az író, ha ennyivel megelégedne, hiszen a történetben a lány szerelme szintén szívre vár, ráadásul ő a várólistán előbb van Emőkénél. Izgalmas a közeg is, hiszen Emőke egy civil szervezet egyik vezetőjeként egy hajléktalantól kapta meg egy víruson keresztül a betegséget. A fiú pedig bloggerként csatlakozott a civil szervezethez. Pintér Bélánál az utóbbi időben megszokhattuk, hogy nagyon is aktuális közéleti, morális problémákat visz színpadra, tette ezt a Titkainkkal, a Fácántánccal vagy a Bajnokkal. Most az egészségügy az egyik kipécézett terület, épp Pintér Béla játssza Dr. Hovány Dénes szívsebészt. És innen már csak egy ugrás a korrupció.” Népszava, Balogh Gyula, 2017. március 31.

 

Szereplők:
Borbély Győző/Thuróczy Szabolcs
Borbély Emőke/Stefanovics Angéla
Borbély Rebeka/Enyedi Éva
Gátéri Róbert/Szabó Zoltán
Orvos, Papa, Karcsi/Friedenthal Zoltán
Dr. Hovány Dénes/Pintér Béla
Nővérkék/Hajdú Rozi, Hornyák Dóra

Tér: Tamás Gábor
Jelmeztervező: Benedek Mari
Dramaturg: Enyedi Éva
Zene: Kéménczy Antal
Jelmeztervező asszisztens: Pattantyús Dóra
Fény: Varga László
Hang: Belényesi Zoltán
Asszisztens: Hornyák Dóra
Gazdasági munkatárs: Inhaizer Gyula
Produkciós munkatárs: Uri Eszter
A rendező munkatársa: Hajdú Rozi
Rendező: Pintér Béla

Korhatár: 16 év!

 

Időpont: 2018. május 14. 19 óra

Helyszín: Nagyszínpad

Jegyár: 4.900 Ft