Vadon(at) új köntösben A dzsungel könyve

Most végre a szom­bat­helyi közönség is találkozhat a művel a Weöres Sándor Szín­ház­ban március 21-én, méghozzá egy varázslatos látványszínházi kön­tösbe bújtatva.

– A Pesti Színházban 17 évvel ezelőtt színre vitt A dzsungel könyve című darabban színész­ként vettél részt, így nyilván van rálátásod, hogy miben különbözik majd a szombathelyi Weöres Sándor Színházban március 21-én debütáló darabod a Pesti Színházban játszottól?

–Nagyon sok különbség lesz a két produkció között, hiszen a díszletek és a formai megjele­nítés is egészen mást ígér. Újszerű megközelítést kívántak meg egyes karakterek is, és a lát­ványvilág tekintetében is tartogatunk meglepetéseket, utóbbit három videoprojektor közve­títi majd. Jómagam közel háromszázszor játszottam a darabot a Pesti Színházban, így volt lehetőségem a szövegértelmezés újításán is gondolkodni: rendezőként a budapestitől eltérő megoldásokat kerestem. Azt gondolom, ezektől a változtatásoktól is izgalmas lesz a szom­bathelyi produkció.

– Jordán Tamással való kapcsolatod egészen a Merlin Színházig nyúlik vissza. Hogyan jött az ötlet, hogy az általa igazgatott színházban rendezd A dzsungel könyvét?

– Korábban volt egy saját társulatom, amely Atlantis néven futott. Vendégtársulatként lép­tünk fel a Merlinben egy Oidipusz-feldolgozással. Az előadásnak pozitív visszhangja és fo­gadtatása lett, ezért Tamás felajánlotta, hogy legyünk a Merlin Színház állandó társulata. Onnantól kezdve a nevünk Atlantis Színház, a Merlin Színház társulata lett. Ami A dzsungel könyvét illeti, korábban már dolgoztam a Weöres Sándor Színházban: Jordán Tamással együtt állítottuk színpadra a Szakmák Színháza előadássorozatot. Nyáron Tamás azzal az ötlettel állt elő, hogy jó volna végre egy családi darabot is bemutatni Szombathelyen, olyas­mit, ami több korosztályt képes megszólítani, és több évadon átívelő táncprodukció keretén belül valósítható meg. Ekkor javasoltam neki A dzsungel könyvét. Nagyon tetszett neki az ötlet, ezért már nyáron tervezni kezdtük az előadást.

– Novemberben castingot írt ki a színház. Milyen szempontok alapján válogattatok a je­lentkezők közül?

– A Weöres Sándor Színháznak nincs saját tánccsapata, A dzsungel könyve viszont elkép­zelhetetlen táncosok nélkül. Ez volt az ok, amiért táncosok számára válogatást tartottunk. A darabban szereplő színészekre is osztottunk táncos szerepeket, majd ezt követte két olyan casting, amely kimondottan a tánckar verbuválására fókuszált. Bodor Johannával, a pro­dukció koreográfusával nem csupán a technikai képzettséget tekintettük szempontnak, ha­nem azt is, mennyire felelnek meg a táncosok a színpadi jelenlét kívánalmainak.

– Bodor Johannával most először dolgoztok együtt. Sikerült megtalálni a közös hangot?

– Természetesen. Most először dolgozunk együtt, de a Pesti Színházban előadott változat­ban ő volt Imre Zoltán koreográfus asszisztense. Innen már jól ismertem őt.

– Mauglit a legtöbben barna bőrű, sötét hajú karakternek képzelik. Ehhez képest Balogh Jánosra, a szőke, kék szemű színművészre osztottad Maugli szerepét…

– Nos, a mi előadásunk esetében a történet nem Indiában fog játszódni, habár az eredeti történet valóban egy indiai faluban zajlik. A Folyó, a Vizek és a Vadon istene olyan mitoló­giával fonja körbe a cselekményt, ami nem az indiai kultúra sajátosságát tükrözi, hanem egy egészen más, fiktív kultúráét. A produkció ennek megfelelően nem indiai, hanem egy dzsun­gelben élő, kitalált kultúrájú törzs közegébe ágyazódva kerül színpadra.. Ebben a felállásban pedig egyáltalán nem kötöttség, hogy Mauglinak indiai kinézetűnek kell lennie, így lehet a főhős világosabb bőrű, szőke és kék szemű.

– Mi jelentette számodra a legnagyobb kihívást a próbák során?

– A musicalekhez mindig meglehetősen óvatosan közelítek, mert azt tapasztaltam, hogy az e műfajban megkomponált előadásokban rejlő gondolatiságot, emberi kapcsolatokat és ér­zelmeket gyakran háttérbe szorítja a színpadi látvány, ahogy én szoktam mondani: a csilivili. A dzsungel könyve azért kedves a szívemnek, mert mély érzelmi töltésű emberi kapcsolatok mutathatók meg általa. A legnagyobb kihívás számomra: olyan előadást színre vinni, amely­ben úgy van jelen a látvány, hogy az nem húzza vissza az emberi kapcsolatok kimun­káltságát.

– Szerinted mitől lehet ekkora sláger mind a mai napig A dzsungel könyve?

– Nagyon megragadó, szerethető, drámai történet, elragadó és fülbemászó Dés-zenével. A férfivá válás története, amely sokunk életével mutathat analógiát.

– Balut annak idején Reviczky Gábor játszotta a Pesti Színházban, amolyan Marlon Brandos rekedtséggel. Mennyiben különbözik ettől a szombathelyi Balu karaktere?

– Nálunk Szabó Tibor játssza Balut, aki inkább tenor adottságokkal rendelkezik. A mi ese­tünkben a színészválasztás sokkal inkább az emberi habitust, illetve a színészi karaktert vette figyelembe. Tanító, mester – ilyen a történetbeli Balu, ehhez pedig Szabó Tibor emberi karaktere rendkívül közel áll.

– Vérnász, 39 lépcsőfok csak néhány azon előadások közül, amelyeket 2013-ban rendeztél. Milyen feladatok várnak rád a közeljövőben?

– A dzsungel könyve után Budapesten tanítok a Magyar Színházi Akadémián, a hallgatókkal itt alkotunk közösen egy vizsgaelőadást, amit majd májusban adunk elő. Ezt követően A dzsungel könyvét visszük át Békéscsabára. Nyaranta – most már a harmadik éve – össz­művé­szeti kurzust tartok, nem lesz ez másként idén sem, aztán ősszel ismét a Pesti Ma­gyar Színházban, valamint Pécsett fogok rendezni.

 

 

 

Vonatkozó cikk:

A dzsungel könyve