ugrás a tartalomra

Vlahovics Edit Aase-díjas

2014. december 15.
A Gobbi Hilda által alapított díjat 25. alkalommal vehette át hétfőn négy művész - két nő és két férfi - Budapesten, a Bajor Gizi Színészmúzeumban.

Az alapító akarata, hogy az emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői, azaz az epizodisták részesüljenek az Aase-díjban, hiszen: „Sajátossága a színészi munkának, hogy a főszereplő több felvonáson keresztül vonja magára a figyelmet. Az epizodistának csak néhány perce, pillanata van; tömörít, mint az író, amikor epigrammát alkot.”

A díj elnevezését Henrik Ibsen: Peer Gynt című drámai költeménye ihlette, Gobbi számos kiváló szerepformálása közül az egyik éppen Aase anyó volt, aki a főszereplő, Peer Gynt édesanyjaként mindig segíti álmodozó, sokszor kitaszított fiát. Rövid szerep, de felejthetetlen alakításra nyújt lehetőséget.

Az Aase-díj alapkezelője a kulturális tárca és a Színházi Társaság, a díj odaítéléséről a Színészkamara választotta kuratórium dönt, egy tagját a tárca delegálja. Idén Balogh András, Kovács Marianna, Magasházy István és Vlahovics Edit színművész vehette át az elismerést.

Vlahovics Edit meglepődött, amikor a ceremónián a díjazottakról vetített videóban Mertz Tiborral közös jelenetét láthatta: a főiskola elvégzése után a szolnoki Szigligeti Színház társulatában kapott lehetőséget, a Ludas Matyi című előadással mutatkozott be.