Ami világos, az nem olyan érdekes - Závada Pál volt a Kötelező olvasmány vendége

Lévai Balázs televíziós elfoglaltsága miatt a rétor székében egy időre Spilák Klára foglal helyet, aki szívesen vette át a stafétát, és érdeklődéssel faggatta Závada Pált - Idegen testünk című regénye kapcsán - kisebbségiségről, provokációról, posztmodernizmusról és érzelmekről.

Cherchez la femme!

képgaléria

... mert valamirevaló műalkotás nem jöhet létre a háttérben meghúzódó múzsa nélkül. Ebbe a rejtélyes, olykor veszedelmes viszonyrendszerbe adott szórakoztató betekintést a színház és a szimfonikus zenekar művészeinek közös estje.

Színházi vasárnap

Vasárnap délelőtt 10 órakor senki nem tudta, mi lesz belőle. Még Jordán Tamás se, aki régóta dédelgeti a "profán szertartás" ötletét, de eddig soha nem merte valóra váltani.

Derűs bábeli zűrzavar a Krúdy Klubban

Semmi különös nem történt, de ez a spontán Bábel-jelenet annyi derűt szabadít föl, hogy majdnem elszabadulunk, mint a piros léggömbök valami majálison.

A Norvég-tengeren horgászó erdész esete a színházzal

Az aktuális SzínházSzerdára igyekezve az járt a fejemben, hogy Trokán Péternek minden bizonnyal bőven lesz mondanivalója. A beszélgetés során nem csalódtam: Nagy Cili alig jutott szóhoz a mestereiről, családjáról, pályájáról és nyugalmas perceiről egyaránt szívesen mesélő férfi mellett.

Szabó Bálint Ákos

már egy hete otthon

Szabó Tibor és Bálint Éva kisfia, Szabó Bálint Ákos január 28-án látta meg a napvilágot, s már egy hete hazamehetett a színészpár otthonába.

Tudomány a színpadon

új sorozat indult a Thea-térben

Remélem, mindenkinél van kiskanál - hamarosan belekóstolunk a pudingba, indította útnak Jordán Tamás a Tudomány a színpadon című sorozatot.

Szóról szóra a szombathelyi színjátszásról

Sorrendben tizenhetedik, a megújult színházépületben azonban első alkalommal jelentkezett a Szóról szóra. Burkon László a szombathelyi színjátszás és a kőszínház megalakulásának előzményeiről, hátszeléről beszélgetett vendégeivel: Németh Gyöngyivel, a Homo Ludens Zenés Színpad, Török Gáborral, a Ferrum Színházi Társulás, valamint Nagy Jánossal, a Melódia Énekegyüttes vezetőjével.

Creative Art Trio a Krúdy Klubban

képgaléria

A budapesti formáció fellépésével indult újra a Lamantin Klub Szombathelyen, amely telt ház előtt, új helyszínen látta vendégül a jazz műfaj iránt érdeklődőket.

„Szeretném, ha néha féltenének” - Nagy Cili volt a SzínházSzerda vendége

A társulat este hat órától A kis Lorddal lépett fel a vadonatúj színházépületben, ezért aztán Szabó Tibor már Hobbs úr jelmezében jelent meg a Café Frei színpadán, s kérdezte Nagy Cilit szerelemről, szakmáról, játékról és rendezésről, célokról és vágyakról.

Bokrétaünnep, a szakma üdvözletével

Hozsánna néked, színház: hétfőn este együtt ünnepelt a színházi szakma és a közönség a frissen átadott Weöres Sándor Színház ismét csordultig megtelt nagytermében.

Színházavató

A magyar kultúra napján ünnepélyesen felavatták a szombathelyi Weöres Sándor Színház felújított épületét - képgaléria és beszámolók az avatásáról.

Nem szűnik a játék vonzása

Hát ezt is megértük. Az ember tragédiája díszbemutatójával megnyílik Szombathely első, önálló társulattal bíró kőszínháza. Bár az évek és események sodrásában nehéz kitapintani a kezdő- és végpontokat, az embernek muszáj valahogy szakaszolnia a hömpölygő időt – a tájékozódás kedvéért.

Babszem Jankó és az óriás

A SzínházSzerda eheti vendége Szabó Tibor volt. Czapkó Antal kérdezte őt színházról, Erdélyről, irodalomról és családról. A Weöres Sándor Színház társulatának két véglete (testalkat tekintetében persze) kedélyesen, de komoly témákat is érintve beszélgette át a szokásos kávéházi órácskát.

Mint a mandala

interjú Mertz Tiborral

Lucifer a világ legnagyobb manipulátora, mondja Mertz Tibor szelíden mosolyogva – és nincs apelláta: ennek a szelíd mosolynak - meg a tekintetében örvénylő nagy kékségnek - nem lehet ellenállni. Ő játssza a tagadás örök szellemét a színháznyitó Tragédia-előadásban.

Tudomány a színpadon - új sorozat indul a Thea-térben

A Thea-tér programja egy új sorozattal bővül Lukácsi Béla, a Magyar Rádió Tudományos Szerkesztőségének vezetője összeállításában. Ezeken az esteken a tudományos világ legváltozatosabb területeiről, a legújabb kutatásokról kérdezzük meghívott vendégeiket.

Örök(zöld)be fogadnánk

Thália boldog, szentélye készen áll a vendégek fogadására. Van méltó nyitóelőadása, lelkes társulata, sok nagyszerű barátja, csak egy valami miatt bánatos: új háza még nem elég otthonos, ezért örömmel befogadna és gondozna minden olyan nagyobb növényt, ami kinőtte a lakást, vagy gazdátlanul maradt.

A színház megköszöni

Az Akacs Mihály utcai csodapalota elegáns nagytermében már sok szék megtalálta a maga tulajdonosát – de még lehet választani. A Weöres Sándor Színház köszönetet mond eddigi székfoglalóinak.

Hollywood jó lenne

Az év második SzínházSzerdáján Orosz Róbert faggatta Czapkó Antalt a Café Freiben. Az utóbbi időben nemigen találkozhattunk a Weöres Sándor Színház nagyfiújával Szombathelyen, hisz mozgalmas fővárosi hónapok állnak Tóni mögött.

Egy asztalnál Luciferrel

Az ember tragédiája-próba

Még nincs befejezve a nagy mű - de lelkesedni már lehet: a Weöres Sándor Színház Az ember tragédiája bemutatójára készül - a forgatások után immár a próbákkal.