Májusi színházturnéÖt városban is fellép a társulat A fővárosban A Nevető Ember és a Liliom című előadásokat láthatja a közönség, a Revüzió Kőszeg Fő terére költözik, a Szakmák Színháza pedig dunántúli körútra indul. |
Mediawave 2010 – erdélyi líra a bábszínházbanmájus 7., 19.00 Jordán Tamás nyitotta meg Gerhes Gábor kiállítását, a növendékek játsszák az Öt az egybent, a színészek „felhasználhatók” a gyorstalpaló filmműhelyben, Jordán Tamás és Joós Tamás pedig közösen válogat az erdélyi magyar lírából. |
Apa, gyere Te is!Anyák napján az MMIK-ban tartották az Apa, gyere Te is! elnevezésű programsorozat megnyitó ünnepségét, ahol a Weöres Sándor Színház színészei - Vass Szilárd, Endrődy Krisztián és Kálmánchelyi Zoltán – is verset mondtak, igaz, kissé rendhagyó módon, pantomim és bohóc műfajt keverve. |
Szimfonikus Színház – új sorozat a Bartók Terembenmájus 12., 19.30 A Weöres Sándor Színház és a Savaria Szimfonikus Zenekar tavaszi programsorozatának első előadásán zenéről és prózáról egészen új aspektusból hallhat a közönség. |
Valló Péter 60 éves60 éves Valló Péter Kossuth-díjas rendező, érdemes művész. Harmincöt éves pályafutása alatt rendezett Budapest majdnem minden színházában és az ország számos városában, köztük Szombathelyen is, Molnár Ferenc színművét, a Liliomot. |
Sorsot találni - a vidék drámájapremier: május 15., 19 óra Mit örökítünk tovább? Értéktelenséget? Perverziót? Szeretetlenséget? Hogy is állunk Istennel, családdal? - teszi fel a kérdést Háy János profán istendrámája, A Herner Ferike faterja. - Egy próbán jártunk. |
Vidékinek lenni hátrány, de leküzdhetőSzóról szóra – sportos évadzáró a könyvtárban Kicsiből kicsit nagyobb lenni – ez a gondolat vezérelte egész életükben a Szóról szóra beszélgetős műsor sorrendben tizennegyedik, egyébként évadzáró estjének két vendégét, a sportújságíró Bodor Ferencet és a válogatott labdarúgó Kereki Zoltánt. |
Színházak csatái: megnyertük az elődöntőtDuró Győző, Horváth Ákos és Trokán Péter remek játékkal megnyerte az élő Honfoglaló elődöntőjét, így a WSSZ csapata is folytathatja a játékot a több milliós fődíjért. |
Meseoperára készül a társulatA jövő évadban Schlanger András rendezésében az Árgyélus királyfi című meseoperára készül a Weöres Sándor Színház. A meghallgatáson jártunk. |
Színházak csatái – a WSSZ csapata is játszik az élő HonfoglalónSzínházigazgatók, színészek, rendezők és dramaturgok élőben játsszák Magyarország legnépszerűbb internetes stratégiai kvízjátékát a Trafóban. A különös szellemi ringben a honi színházak háromfős csapatai küzdenek egymás ellen, köztük a Weöres Sándor Színházé is: április 25-én, a harmadik elődöntős napon. |
Pucér fenékkel a fekete zongoránA Katona Ivanovján Élete delelőjén Ivanov azon kapja magát, hogy sötét erdőbe jutott, az igaz utat nem leli, és pucér fenékkel, mély melankóliában ül egy fekete zongorán. – A Katona József Színház vendégjátéka Szombathelyen. |
Az Anconai szerelmesek búcsúzik a nézőktőlmájus 14., 19 óra Május 14-én elbúcsúzik a nézőktől a Weöres Sándor Színház idei évadjának legsikeresebb előadása, az Anconai szerelmesek. |
A Puli fenyő, és a tengerentúlon hódítSzóról szóra kedélyesen vitázó város(sz)építészekkel Lehet, hogy sokáig kellett rá várni, de most bekövetkezett: a Thea-tér beszélgetős sorozatának tizenharmadik programjában a szombathelyi műszaki értelmiség két jeles és ismert képviselője, Heckenast János építészmérnök és dr. Józsa Miklós kertészmérnök vendégeskedett. |
Szín-arany tavaszi sportdélutánA szombathelyi Aranykorúak SE meghívására sakkban, tekében és darts-ban mérték össze tudásukat a WSSZ színészei és az egyesület sportkedvelő nyugdíjas tagjai a Spartacus Sporttelepen. A jókedvű vetélkedős délután végül az aranykorúak számára lett valóban színarany: valamennyi sportágban legyőzték a színészeket. Képes beszámoló. |
Mesék a kórházbanA Csodalámpa Alapítvány felkérésére azonnal és nagy örömmel vállalták a Weöres Sándor Színház színészei, hogy kéthetente meséket olvasnak a Markusovszky kórház gyermekosztályán fekvő kis betegeknek. Ezzel Budapesten kívül elsőként Szombathelyen valósult meg az alapítvány programja. |
A Herner Ferike faterjaa színház májusi premiere Kelemen Zoltán rendezésében már ősszel, a HEMO-ban elindult A Herner Ferike faterja című, Háy János egyik istendrámájából készülő előadás próbafolyamata, ami a színház költözése miatt néhány hónapra háttérbe szorult. Most azonban folytatódik a munka: a színészek a májusi bemutatóra készülnek. Fotósunk a próbán járt. |
Újra kötelező: Tóth Krisztina magas labdája„Majd akkor írok nagyregényt, ha a gyerek egyedül rakja össze a négyszárnyú legót…” – meséli Tóth Krisztina, költő, író és műfordító, akivel Lévai Balázs és Jordán Tamás a Kötelező olvasmányon beszélgetett. |
Ivanov - egy világot járt előadás Szombathelyenáprilis 14., 19 óra A Katona József Színház lesz vendégünk a világ számos országában nagy sikerrel játszott Ivanov című előadásával. Csehov klasszikus színművét Ascher Tamás rendezte, Ivanov szerepében a szombathelyi származású Fekete Ernőt láthatja a közönség. |
A médiaipar boldogtalanjaifilmen a Czukor Show Vasárnap este teltház előtti díszbemutatón debütált Dömötör Tamás új filmje Szombathelyen. A stábban Árpa Attila mellett társulati színészek, növendékek, szombathelyi arcok és hangok. Új, magyar és szombathelyi: a dráma drámájáról, a televízió kibeszélős műsorainak mészárszékéről. |
Döme máshol folytatjaDömötör Tamás a 2010/2011-es szezonban nem vállal a Weöres Sándor Színházban rendezést, máshogy képzeli el a jövőt. |






