Színházi Világnapi Üzenet - Judi Dench2010. március 27. Március 27. a Színházi Világnap hivatalos dátuma. De minden napnak Színházi Világnapnak kellene lennie, mert a mi felelősségünk, hogy fenntartsuk a közönség szórakoztatását, nevelését és épülését szolgáló hagyományt, amely nélkül létezni sem tudnánk. |
Tiszta sci-fiképek a HEMO bontásáról "A HEMO északkeleti szárnya lassan a földdel egyenlő." Ezt jegyeztük be március 24-én saját költözési-építési naplónkba, a Menetrendbe. Friss képgaléria a bontásról. |
Ötven forinttal a zsebében indult világot látniFeketéék – Szóról szóra egy boldog családdal Rendkívüli osztályfőnöki óra? Tantestületi értekezlet? Színtársulati ülés? Ez is, az is felvillant a Szóról szóra legutóbbi programjában a Berzsenyi Dániel Könyvtárban, ahol a műsor kezdetére annyian összejöttek, hogy az intézményben fellehető összes „pótülőkét” elő kellett szedni. A kitüntetett figyelem a Fekete családnak szólt. |
Éveken át Peter Greenaway-jel is dolgozott……és Péter Kata darabbéli fehérneműjét - egy nap keresgélés után - Dublinból hozta a Függöny fel! jelmeztervezője, Flesch Andrea. Számos hazai mozifilmet is jegyez, például a Valami Amerika 2-t, és a Kaméleont. |
Egymás szemében…Az „Öt az egyben” főpróbáján Együtt a néző és a színész, nincs függöny, nincs távolság, ami egymástól elválasszon; egy térben mozgunk, egyazon történet részesei vagyunk: sok az egyben. |
Az elszabadult szardíniák komédiájaFüggönyön innen és túl A siker borítékolva, Michael Frayn Függöny fel!-je egy fordulatokban gazdag, kifejezetten közönségbarát bohózat. |
Egy boldog ember...aki ha kell, petíciót fogalmaz, aláírást gyűjt, nem mellesleg három kisgyermek apukája, vidékfejlesztési projektekkel, és esélyegyenlőségi témákkal is foglalkozik - Horgas Péter díszlettervező. |
Falakon túl - Terepbejáráson a HemobanA szerkezet ugyan a régi, de amióta az építők a Hemot elfoglalták, már az összes közfalat kidöntötték. Sisakot kapunk, hogy körbenézhessünk. Az építés részleteiről a projektvezetőt, Strobl Ákost kérdezzük. |
Érdemes Művész lett Fekete ErnőSzombathelyről indult Érdemes Művész lett Fekete Ernő, a Katona József Színház művésze, akivel a Karneválszínház Scapin furfangjai című előadásának címszerepében is találkozhatott szülővárosa, Szombathely közönsége. |
Kelemen Zoltánnal szavalt az ünneplő tömegA Március 15-i városi megemlékezések keretében az Ady téri Petőfi szobornál több százan szavalták együtt Kelemen Zoltán vezényletével második himnuszunkat, a Nemzeti dalt. Nézze meg galériánkat! |
Jordán Tamást is kitüntettékA magyar köztársasági érdemrend középkeresztjét vehette át a Weöres Sándor Színház igazgatója, Jordán Tamás. |
Jó hazajönni, de nehéz itthon jót tenniNőnapi Szóról szóra Dr. Horváth Boldizsár akkor volt igazán elemében a Szóról szóra hétfői programjában, amikor felidézhette az általa vezetett első szüléseket, különösen a csepregi négyes ikrek (1974) világrajöttét. Dr. Ács Zoltán pedig láthatóan akkor élénkült meg, amikor első könyve és riportfilmje megszületésének körülményeiről mesélhetett. |
Megy ez nekünk: újabb győzelem az uszodábanA színészek vitték el a pálmát a városi uszodában megrendezett barátságos vízilabda mérkőzés visszavágóján is. A WSSZ csapata ismét három góllal nyert a Vasi Aligátorok öregfiúi ellen. A végeredmény ezúttal: 14:11. Nézze meg galériánkat! |
Színésztársalgó: az MMIK-ból kéthetenteA Weöres Sándor Színház átmeneti játszóhelyéről, az MMIK-ból kéthetente jelentkezik a Színésztársalgó című magazin. A műsor azonban mostantól könnyebben elérhető online is! |
A jó pálinka itassa magát a DESZKA-n isIdén immár negyedik alkalommal várja a kortárs magyar dráma szerelmeseit a DESZKA (Drámaírók és Színházak Kerekasztala) Fesztivál a debreceni Csokonai Színházban, ahová Koleszár Bazil Péter és Sultz Sándor mulatságos életképeivel A jó pálinka itassa magát című előadást is meghívták. |
Öt az egyben – szobaszínház fiataloknakpremier: március 20., 19 óra Czukor Balázs új szerepre készül: rendezőként dolgozik együtt a növendékekkel egy szobaszínházi darabon, itt, a szombathelyi Bloom-házban. Beavat a részletekbe… |
Függöny fel!premier: március 19., 19 óra Márciusban az elmúlt negyedszázad talán legbravúrosabb és egyben legsikeresebb bohózatát láthatják a nézők Jordán Tamás rendezésében, Hamvai Kornél fergeteges újrafordításában - már a társulat átmeneti játszóhelyén,- az MMIK-ban. |
Két legendás család: Széll, SmidtSzóról szóra igaz: A név kötelez Dr. Széll Kálmán nyugalmazott osztályvezető főorvos felmenői között – igaz, nem egyenes ágon, de – van már Szombathelyen utcanévadó, s ugyanezt talán elmondhatja majd dr. Smidt Erzsébet nyugalmazott múzeumigazgató is, hiszen sokak szerint méltó volna, ha ilymódon teljes nevén (dr. Smidt Lajos) emlegetné az utókor a múzeumalapító apát. |
Menetrenda HEMO-tól a Weöres Sándor Színházig Menetrend címmel útjára indítottunk egy új rovatot, ha úgy tetszik egy naplót. A mi naplónkat, amit ugyan nem írunk minden este, de mindenképp belejegyezzük a színház (át)építésének állomásait, el- és visszaköltözésünk legfontosabb eseményeit. |
A Nevető Ember budapesti bemutatójaA Merlin Színházban vendégeskednek a növendékek: február 18-án, este hétkor mutatják be A Nevető Embert, a gyermek Gwynplaine szerepében immár Grünwald Dáviddal. |






