Fönn a hó, lenn az esőMiközben a Weöres Sándor Színház emeleti kamaratermében zajlik a színház elfoglalása, lenn, a nagyteremben tombolnak az elemek: a Zarándokének premier után műsoron a Szentivánéji álom. Ott Jeles András, itt Mohácsi János. Nézőként is fel kell kötnünk a felkötendőket. |
Ha Rák Jóska dán királyfit játszikMár a cím sejtetni engedi, hogy jóval több ez fordításnál: a Rák Jóska, dán királyfi vérbeli Háy János-tragikomédia; akkor is, ha az alapötletet Ivo Bresan Paraszthamletje adta. |
Néhány tájékoztató szó a „Zarándokének, avagy a színház elfoglalása” című előadáshozMint látható, ez a színházi esemény már címében is kimondja, hogy itt két, egymástól igen távoli világ véletlenszerű találkozására számíthatunk. |
Hegy és hajó (Ballada a színház hatalmáról)Jeles András harmadik szombathelyi rendezése mintha egy kibomló sorozat darabjaként illeszkedne az előző két bemutatóhoz; és nem csak azért, mert mindhárom előadás egy-egy prózai irodalmi alkotásból („történetből”) táplálkozik. |
Reanimáció: forgatás a legfontosabb elsősegélyrőlSzombathelyi mentősök, tévések és színészek összefogásával figyelemfelhívó spotok készülnek az újraélesztés (reanimáció) ismeretének fontosságáról. |
Felelős lettél azért, amit megszelidítettélAlberti Zsófi indította el szerdán a Weöres Sándor Színház új programsorozatát a Cafe Freiben. Az én évadom című esemény első vendégeként Horváth László, a Szombathelyi Kutyapark Kutyatanoda vezetője mesélt tanulságos ebes történeteket, szó esett a tükörmódszerről is. |
A tavaszi évad új előadásai, programjaiVegyenek bérletet! Jordán Tamás értékelte az előző évet, beszélt a tavaly januári, ünnepélyes épületátadásról, majd a 2011/2012-es évad tavaszi előadásairól, a Thea-tér új rendezvényeiről számolt be nemrég a Krúdy Klubban a sajtó képviselőinek. |
A színházba látogatott Lévai AnikóLévai Anikó pénteken Jordán Tamás meghívására a Női Vállalkozó Klub vendégeként látogatott el a Weöres Sándor Színházba. |
A Színház fölött az égTamburin is lesz, mondja valaki, és Vass Szilárd a kérdő tekintetek láttán megadja a magyarázatot: Az pici csörgődob, bőrrel bevonva. A Zarándokének próbáján vagyunk. |
Chicago: Fekete Linda helyett Tánczos Adrienn lesz VelmaKényszerű szereplőcsere a WS Színház Chicago-előadásában: a beteg Fekete Linda szerepében Tánczos Andrienn. |
Az Állati jó buli díjazottjaiA Weöres Sándor Színház és a Fekete István Állatvédő Egyesület közös Állati jó buliján rajz- és versíró pályázatot is hirdettünk. Íme a díjazottak. |
Átadták a 2011-es Prima Primissima DíjakatLegjobb a legjobbak között: színház- és filmművészet kategóriában Tordy Géza Prima Primissima, Béres Ilona és Jordán Tamás pedig Prima Díjat vehetett át péntek este a Művészetek Palotájában. |
Mérnökszínház - Merlin újra varázsolAz országos karriert befutott Szakmák Színháza után ezúttal a mérnöki pálya népszerűsítésére vállalkozott a Weöres Sándor Színház. |
Kis versmondás, nagy élményA nagy versmondás után itt van a kis versmondás: Jordán Tamás ezekben a hetekben iskoláról iskolára, pontosabban osztályról osztályra jár. |
A fáradhatatlan halhatatlanHatvanhat évesen tizenkét produkcióban játszik, filmeket forgat, aztán ha van egy szabad estéje, beül egy színházba, hogy megnézze a kollégáit. Vagy éppen vonatra száll, hogy megtudja végre, milyen lett a szombathelyi színház. |
Jordán Tamás is szerepel a Prima Primissima jelöltjei közöttA jelöltekre a Prima Primissima weboldalán, illetve mobiltelefonon lehet szavazni. A legtöbb szavazatot kapott jelölt részesül majd a Közönség-díjban. Részletek a cikkben. |
Holdbeli csónakos-díj 2011A Weöres Sándor Színház Szenátusa még júniusban döntött arról, hogy díjat alapít az évad legjobb színészi alakításának és legjobb háttér-tevékenységének elismerésére. A Holdbeli csónakos-díjat végül Csonka Szilvia színművész és Černay Štefan helyettes színpadmester vehette át a születésnapi gálán. |
Születésnapi bepillantás a kulisszák mögéA színész nemcsak próbál, játszik, meghal a takarásban hanem süt és főz is, plusz idegenvezetést vállal. De nem ez a legnagyobb tanulsága a szombaton pont négyéves WSSz nyílt napjának. Hanem az, hogy a színháznak tényleg nagy a vonzása. |
Vasban vas: mese készül a WS SzínházbanVasban vas: mese készül a WS Színházban Huzella Péter a Hoppmester szerepében egyengeti a gyerekek útját a Hetvenhét című előadásban - amelynek rendezője Jordán Tamás. |






