Törpecsillagok, bolygók az aulában

Videóbejátszással nyílt meg A padlás bemutatója előtt Egri Diána “Egy vöröstörpe bolygói” című, illusztrációs sorozata az aulában: Nyerges Gyula csillagász nem tudott jelen lenni az eseményen, így felvételről szólt a közönséghez.

Újraélesztő készüléket kaptunk

Félatomata defibrillátort kapott a színház: dr. Puskás Tivadar polgármester a "Szombathely a segítés városa" program keretében adta át a készüléket Jordán Tamásnak.

Advent a színházban

Karácsonyra készültünk advent harmadik vasárnapján: lent, fent, kint, bent - szinte mindenhol programok várták az érdeklődőket. Debütált a Tizenkettő - Egy tucat című meselemezünk.

Arany Medál-díj 2016

A legígéretesebb fiatal tehetségnek Hartai Petra 23 éves színésznőt, a Weöres Sándor Színház tagját választották az internetes szavazók. Az Arany Medál-díjat Mészáros Márton újságíró alapította 2008-ban.

Idén is eljött

Szerecsen Dió és Földi Mogyoró segédkezett ebben az évben is a Télapónak, aki szokásos, december eleji körútján a színházat sem hagyta ki. Cserébe dalokat, verseket kapott a gyerekektől.

A szervezői munka is lehet izgalmas

Látjuk őket a jegyirodában, segítenek ügyes-bajos dolgainkban, válaszolnak a kérdésinkre, ott vannak az esti előadásokon, eligazítanak, ha valamit nem tudunk.

U.D. szerepében Udvaros Dorottya

Mi a csudára jó egy önálló est, kérdezi beköszönésképpen Udvaros Dorottya a WSSz színpadán: „Ön áll – ó!?” Pont valami ilyesmin gondolkodtunk, miközben hétfőn este bandukoltunk a színház felé az őszi avarban.

Beleszőtted a sorsod az életembe

Péreli Zsuzsa képzőművész életszemléletében és műveiben egy sokoldalú, életigenlő személyiség tárul elénk. Férjével, Tolcsvay Lászlóval bebizonyították, hogy milyen szoros a kapcsolat a képzőművészet és a zene között.

Először egy csónakban a WSSz és a Mesebolt

Történelmi pillanatoknak lehettünk tanúi: a Holdbeli csónakos olvasópróbájával megtörtént a „Mesebolt-­WSSz ­fúzió”. Kovács Géza, a bábszínház igazgatója reméli, hogy a „mobil Ukkonvár” minél több településre eljut: a színház nemcsak világot teremt, hanem közösséget is.

Berendezik a nagy kék pékséget

Elbűvölőek együtt: Hartai Petra, Kenderes Csaba és a gyerekek, amint kizárólag a képzeletüket mozgósítva nemcsak berendeznek egy komplett kék pékséget a WSSz­ Stúdióban, hanem még a kék kalácsot is megsütik.

Felnőtteknek is szóló mese

Felnőtteknek is szóló mese. Mese, mert aki egyértelműen rossz, az egyértelműen rossz, aki egyértelműen jó, az egyértelműen jó. Van benne lehetőség kilépni valamiből, ez teszi felnőttessé.

Móricz szerint a házasság, avagy elsárkányosodott feleségek

B.Török Fruzsina alkalmazta színpadra Móricz Zsigmond művét, melyet Koltai Róbert rendezett a Weöres Sándor Színházban. A két egyfelvonásos komédia a múlt század 30-as éveinek lenyomata.

Ványa bá: olvasópróba

­Csehov csodálatos, Csehov szomorú, Csehov mulatságos. Csehov aktuális, de nem úgy. A Ványa bá (és nem bácsi!) olvasópróbáján jártunk. A WSSz Stúdióban az is kiderült, hogy Csehovhoz nem kell se uborka, se szamovár.

Egy majd/nem tökéletes férfi mesélt

102 országban járt, 20 országban voltak vállalkozásai – egy világpolgár mesélt az életéről, melynek fontos állomása ma is Szombathely. Teply Tamás könyvének bemutatóján megtelt a Krúdy Klub pénteken.

Improvizáció felsőfokon – RögtönÖzön

Egy új műsor premierjét tekinthették meg a nézők szerdán RögtönÖzön címmel a Cafe Frei-ben, amelyben a Weöres Sándor Színház színészei szórakoztatták a közönséget improvizációikkal.

Riska meg kavics - A kripli

A tehenek meg a kövek nem tehetnek semmiről. Mi viszont igen. Fürkésszük legelébb is önmagunkat, erősen nézzünk önmagunkba. Ezután fixírozzuk egymást. Mi végre is vagyunk itt?

Woody Allen-feeling Szombathelyen

Woody Allen örök és megunhatatlan. A kissé esetlen, neurotikus értelmiségi figuráit generációk érzik a szívükhöz közelállónak. A Játszd újra, Sam! színpadi változata igazi romantikus komédia.

Trokán Péter az idei Holdbeli csónakos-­díjas

A társulati tagok szavazatai alapján a színészek közül Trokán Péter, a nélkülözhetetlen háttéremberek közül Jenei Ágnes kellékes vehette át Jordán Tamástól a színházi szenátus Holdbeli csónakos-­díját.

Szigliget szelleme a palackból: a Steko-­album a Krúdy Klubban

Minden fénykép fáj, hiszen olyasmit őriz, ami nincs már, idézi Dobai Pétert, a Steko-­album egyik szereplőjét Bokányi Péter, a könyvbemutató moderátora.

A fizikum amortizációja foglalkoztatja

Fragments a címe az aulában nyílt legújabb kiállításnak: Dénes Nóra fotóművész képei emberi testeket ábrázolnak. "Célom annak a felvetésnek az igazolása, miszerint a valóság soha nem csúf, vagy torz önmagában."