Zenés Advent

A Nibla Quartett közreműködésével.
A Savaria Szimfonikus Zenekar és a Weöres Sándor Színház közös rendezvénye.

Az együttműködés első lépéseként a színészek és a zenészek közösen, a Budapesti Fesztiválzenekar által szervezett, és a Merlin Színházban nagy sikerrel bemutatott kakaókoncertek mintájára, játékos formában ismertetik meg a gyerekekkel a komolyzenét és a hangszereket.

„A Nibla Quartett közel öt éve alakult, eleinte csak saját kedvtelésből muzsikálni. Azonban – mivel jöttek a felkérések – már nem csak önmaguk szórakoztatására folytatták a zenélést. Mindannyian a Savaria Szimfonikus Zenekar egykori ill. jelenlegi tagjai. A vonósnégyes, a tagjai közti igaz baráti viszonynak köszönhetően szívvel-lélekkel játszik minden fellépésén. Repertoárjuk széles, a komolytól a könnyedebb műfajig mindent szívesen előadnak.”

Tagok:
Illés Klaudia
B. Dargai Mária
Farkis Zita
M. Horváth Mária

Sabáli László (Pécs, 1948) Zenetanár, címzetes igazgató.
1970-ig Pécsett él, majd diplomáinak megszerzése után kerül Vas megyébe, a Körmendi Zeneiskola zongoratanáraként, majd a Tanárképző Főiskolán tanít.
1974-től 2008-ig a Körmendi Zeneiskola igazgatója. Ettől az időponttól kezdve nyugdíjas, de továbbra is aktívan részt vesz a zenei életben. Tevékenysége a zenei élet valamennyi területére kiterjed, szólistaként és zenekari közreműködőként éppúgy, mint korrepetítori vagy "könnyűzenei" muzsikusként.
Zeneszerzőként legismertebb műve a "Körmendi Batthyány-mise", amelyet a hercegorvos boldoggá avatása alkalmából komponált.
Jelenleg is közreműködik a Weöres Sándor Színház zenés produkciójában.

Műsor:
Ražek: Macskák
Hull a pelyhes…
Kiskarácsony
(Mozart: Kis éji zene – I. tétel)

Belépés díjtalan

megosztás wssz
2009. november 12.