A koncert - 2013.11.24.

Szabó Tibkét hazahívták Nagykárolyba: Útközben című, önálló koncert-előadásával lép fel. Az útról Korponay Zsófia énekes számol be néhány blog bejegyzésben.

Tehát a szombat az utazásé és a pihenésé volt. A vasárnap délelőtt csak a párnámat láttam közelről, a fiúk reggeliztek, kávéztak, teáztak. Azzal a hírrel ébresztettek, hogy eddig két ebédmeghívás érkezett, döntenünk kell, hová megyünk és kivel. János – az egyik meghívó fél – eldöntötte helyettünk, ebédidőben megjelent az autójával a szállás előtt, mondván: kövessük. (Tibke még mindig a szülői házban, nem tartott velünk.)

Tehát követtük az úriembert, így jutottunk el a West Motel nevű vendéglőbe. János mesél: Tibkéről, ahogy ő mondja: Tibikéről, közös gyerekkorukról, a fizika órákról és hogy hogyan próbálta meg Tibike gitározni tanítani. Három akkordig jutottak: János már bekerülhetne az Eurovízió döntősei közé, bár mint mondja, ő ebben nem bízik. János hamar mindannyiunk kedvence lett, erről majd még később. Az ebéd remek volt, én személy szerint csorbalevest ettem (ezt senki sem hagyta ki), és velővel töltött sertéskarajt, rántva.

Ezután visszamentünk a szálláshoz. Mivel előző nap sötétben érkeztünk, észre sem vettük, hogy egy hatalmas zsinagóga a szembeszomszéd.

Egy órányi pihenő után indultunk a koncerthelyszínre, a Közösségi Házba. Vasas Józsi (dob) elkezdett barátkozni az elektromos dobfelszereléssel, mindenki más pakolt. Világító szintetizátor került elő, jó 20-30 percnyi elfoglaltságot biztosítva.

Ezután sikeresen kitöröltem az összes aznap készített képet, így mérgemben elindultam sétálni. Elég jól tettem, Nagykároly gyönyörű, a naplementében ott sétálni igazán felemelő érzés. Láttam templomot, útszéli parkot, a Nagykárolyi Kastélyt, majd visszatértem a zsinagógához...

Visszatérve a Közösségi Házba már minden rendeződni látszott. Ekkor már ott volt Tibke, és megérkezett Géza (harmonika) is, aki egyéb elfoglaltságai miatt csak vasárnap tudott utánunk utazni. A koncert előtt már egy órával kezdtek szállingózni az emberek. A szervezőemberke (most már tudom – Paul) előző nap említette, hogy valószínűleg nagy lesz az érdeklődés – nem is számítottunk másra. Tibke ragyogó arccal járt-kelt a családtagok és persze régi ismerősök-barátok-szerelmek között. Jánosnak is volt mindenkihez egy jó szava: „Zsófi, nem is tudtam, hogy felöltözve ilyen jól nézel ki.”

Elkezdődött a koncert. „Homályba rejtőzik a nézőtér, a szívem hangosabban ver”. Hasonló élményeket csak kívánni tudok mindenkinek. Tibke hazaért. Az előadás végén felcsendülő dal közben - „Megyek várnak már otthon, hazavisz a cipő” - még az erősebb kezek is zsebkendőt kényszerültek szorítani. Álló taps köszöntötte és búcsúztatta egyszerre a nagykárolyi fiút.

A koncert után János ragaszkodott hozzá, hogy vele vacsorázzunk, így hát visszatértünk a West Motelbe, ahol bepótoltam a csorbán esett fényképet (amin csorba esett, haha). Közben megérkezett Tibke unokahúga a férjével, aki történetesen pálinkafőzéssel foglalkozik. Ebből következik, hogy az est további része igen vidáman telt: volt, aki még székre is állt (a harmonikájával).

Reggel egy kedves pálkatapéterre ébredtem, meg arra, hogy pakolni, indulni kell. A nagyon türelmes hat férfiember kivárta, míg elkészülök, aztán indultunk is haza. Röpke nyolc órával később landoltunk, egy-egy üveg pálinkával és nagyon szép élményekkel a zsebünkben.

 

 

 

 

Előző bejegyzés:

Az utazás - 2013.11.23.


2013. november 27.

Támogatók