Célegyenes: be vagyunk sózva

Színházbejárással nyílt meg az évad

"Ki tudja, hány évad van már mögöttem, mégis úgy érzem most magam, mint az iskolás gyerekek: be vagyok sózva", üdvözölte Jordán Tamás igazgató évadnyitóra érkező társulatot. Aztán gyorsan három turnusra bontotta a csapatot: irány az Akacs Mihály utca - irány az épülő színház.

Senkit se kell biztatni: megyünk a szemerkélő esőben, tócsákat  - aztán létrákat, munkásokat - kerülgetve - , emeletről emeletre; csak győzzük követni Jordán Tamást, aki láthatóan úgy ismeri a napról napra változó épület minden zugát, minden hangulatát, mint a tenyerét:  "Azért gondoltam, hogy kezdjük színházbejárással az évadot, mert szeretném, ha a látványtól mentálisan feltöltődnének. Én egyszerűen szerelmes vagyok ebbe a nagyon tehetséges épületbe. Ha tehetem, másnaponta eljövök", mondja a kollégáinak, és már mutatja is: "Itt  a főbejárat, itt a kamaraterem, itt a jelmezraktár  nagy szükségünk van rá , itt az étterem, itt az öltözők, itt az irodák."

 

A készülő  épületben-épületben most már tényleg nyoma sincs a Hemónak (talán csak az a kerámiával borított fal az aulában, de az se sokáig). Jordán Tamás egyébként is azt mondja, hogy új szabályt kellene bevezetni, miszerint "aki ezután Hemónak nevezi az Akacs Mihály utca 7-et, fizet száz forintot. Az már nem a Hemo: az a Weöres Sándor Színház."  A 3000 négyzetméter alapterületű helyőrségi művelődési ház helyén épül a 7000 négyzetméter alapterületű színház.

A dolgok jelen állása szerint novemberre kerül olyan állapotba az épület (pontosabban az épület egy része), hogy Az ember tragédiája próbáit az Akacs Mihály utcában kezdheti meg a társulat. A tervek szerint az ünnepélyes színháznyitó bemutatót 2011. január 21-én - a magyar kultúra napja előestéjén  - tarthatja meg a Weöres Sándor Színház.

Minderről már újra az MMIK-ban beszél Jordán Tamás: mint mondja, nem az illendőség kedvéért véli  fontosnak éppen Az ember tragédiájával megnyitni az új színházat, hanem azért, mert a  - különleges videotechnikát alkalmazó - Madách-művel mélyről eredő, fontos közlendője van. Azt tervezi, hogy az olvasópróbán részt vesz majd a teljes társulat: "A színház januári megnyitása felmérhetetlen jelentőséggel bír az életünkben. A személyes életemben is: amikor erre gondolok, úgy érzem, megérkeztem. Végre nemcsak beszélhetek arról, hogy mit gondolok a színházról, hanem meg is valósíthatom  - veletek együtt. Nélkülözhetetlenné kell tennünk magunkat, személyesen kell megszólítanunk a nézőket. Hogy rád is, és rád is  és rád is szükség van."

Az új évadban négy új tagot köszönt a társulat: Nagy Cilit (néhány éve a Jordán-Lukáts-osztályban végzett a színművészeti egyetemen), Alberti Zsófiát (friss diplomás a Gálffi-osztályból), Schlanger Andrást rendez és játszik  és Szabó Győzőt: ő játssza a Tragédiában Ádámot.

Szabó Győzőt korábbi karneválszínházi előadásokból   és persze a Liliomból ismerhetjük; Nagy Cili és Schlanger András az idei  karneválszínházi előadásban  debütált Szombathelyen  A tartalék tartalékost  szeptemberben az MMIK-ban is megnézheti a közönség.

Az évadnyitó felfokozott percei-órái után szerdán megkezdődik a munka: október 30-án - még az MMIK-ban - láthatjuk A kis Lord premierjét, Jeles András rendezésében. Hamarosan Schlanger András is munkához lát, rendezői minőségben: ő jegyzi az Árgyélus című gyerekoperát.

Ezt a két előadást bérleten kívül játssza  a WS Színház, de a korábbi előadások közül is több  - például az Öt az egyben, A Herner Ferike faterja, A jó pálinka itassa magát és A pincér dalai műsoron marad. Mindehhez Jordán Tamás bátorítja a "partizánakciókat:"  "Az új épület annyi mindenre lehetőséget ad."  A  bérletes szezon is itt,  az Akacs Mihály utcában startol januárban.

Tizenhárom bizonyítvány

A WS Színház évadnyitóján vehették át a növendékek a színész II.  segédszínész  képesítésről szóló bizonyítványt. Többségük a társulatnál marad.

2004-ben kezdődött meg az OKJ-s színészképzés Szombathelyen, Jordán Tamás 2007-ben vette át a NymE  Savaria Egyetemi Központban a színházi tanszék vezetését. Akkor új osztály is indult. A korábban és újonnan felvett csoportot végül összevonták; ők - összesen tizenhárman - kapták meg most a színész II.-bizonyítványt.

A színészmesterséget Dömötör Tamástól, Jeles Andrástól, Silló Sándortól és Jordán Tamástól tanulták; az elméletet Duró Győző és Barták Balázs adta át; a zenei képzést Falusi Anikó és Benkő László (Omega), a mozgástanítást Blaskó Bori és Gyöngyösi Tamás vállalta. A növendékek az elmúlt években több sikeres előadást (pl. A nevető ember, Öt az egyben) hoztak létre.

A végzett hallgatókat  kollégaként üdvözölte kedden Jordán Tamás, miután - dr. Ipkovich György polgármester és prof. dr. Gadányi Károly SEK-elnök társaságában - mindenkinek átadták a bizonyítványt.  A fiatalok többsége az új évadban  társulatnál marad.
A színészképzés a SEK-tanszéken a továbbiakban  szünetel.

megosztás forrás: Vas Népe (szerző: Ölbei Lívia), fotó: Mészáros Zsolt
2010. szeptember 03.