Célkeresztben Jordán Tamás

Nem csak a húszéveseké a világ… - állapítom meg, végignézve a Színészszerda közönségén, délután öt előtt pár perccel, miközben a tűzforró chilis kávémnak próbálok a dohányzóasztalon helyet találni. Főként hölgyek uralják a szegleteket, negyventől hetvenig. Teltház, fütyül a kávéfőző, kiskanalak koccannak a csészékhez – hamisítatlan kávéházi hangulat.

Jordán Tamásról pár perc után kiderül, nem kell nagyon kérdezgetni, mesél ő magától is.

Nem meglepő, hogy az első téma – színház. Jordán egy nagyobb lélegzetvételű monológgal indít, amelyben kifejti, ő „felelősséggel élő ember”. Minden másnál fontosabbnak tartja a színházat, de hitvallása szerint a színház nem csupán az előadások terepe, hanem egy olyan találkozóhely, ahol a civil társadalom élni, beszélgetni tud. Újra nyomatékosítja, az Agora húsz éve mániája.

A legfontosabb számára az, amelyről négy és fél éve egyfolytában beszél: hogy a színház ne csak színház, hanem pezsgő találkozóhely legyen. A Merlinben is ez volt a „heppje”, aztán a Nemzeti pályázatában is ez az álma szerepelt. Nem azért jött Szombathelyre – folytatja – hogy színházi előadásokat hozzon létre, azokat Pesten is megrendezhette volna, hanem mert megtetszett neki a város, és tényleg egy pezsgő kulturális közeget, egy színházi agorát álmodott ide.

Ráterelődik a szó a mostani szerepre, mosolyogva jegyzi meg, amióta az Ügynök halálát próbálják, azóta kéri a Jóistent, segítse a szövegtanulásban. Kopik a memóriája, de az amnézia még nem kerítette a hatalmába, úgyhogy lehet, mégis az Isten a segítségére van.

Van élet a színházon túl is?

Első blikkre más nem jut eszébe Jordánnak, ami most a színházon túl foglalkoztatná, mint a család. Négy gyereke és hat unokája van, kell ennél több? Aztán csak megnyílik Schlangernek. Megtudjuk, most épp azon aggódik, hogy kutyájának jó vagy rosszindulatú daganata van-e. Imádja az állatokat, rajong a macskákért, ámulattal nézi, ahogy órákon át képesek mozdulatlanul feküdni.

„Hihetetlenül szerencsés életet éltem”

A színházi pályán – vallja be Jordán - 90 százalék szerencse, tíz százalék tehetség kérdése:"De a szerencsét készen kell tudni várni.” Majd hozzáteszi, az egész élete szerencsés momentumok váltófutása.

Szabó Győző a kaposvári évekre kíváncsi, Jordán pedig mesél a kezdetetek kezdetéről. Arról, hogy mindig is színész akart lenni. Legrégebbi barátjával, Bálint Andrással a Budafoki úton két háztömbnyire laktak egymástól, egy iskolába jártak, éjjel-nappal együtt játszottak: „5627 gombfocimeccset lenyomtunk egymással”. Együtt készültek a felvételire is. „Meghökkentő volt a családban, hogy színész akartam lenni, nem volt ennek nálunk előzménye… nekem egyáltalán nem volt magánhangzóm 18 éves koromban. Az érettségi fényképem is bizonyítja, úgy nézem ki, mint egy tizenöt éves gyerek.” Így utólag abszolút megérti hát, miért is eset ki a felvételi rostán: "Én sem vettem volna fel azt a gyereket".

Aztán szóba kerül a legendás Egyetemi Színpad, amely a hatvanas és hetvenes években élte hőskorszakát. Bálint András vitte be, még 1961-ben. Akkor hozták létre az „univerzitas” tagozatot, amelynek Ruszt József, akkor negyedéves főiskolás volt a rendezője. A neveket, akikkel az egyetemi évek alatt együtt játszott, jegyzetelni is nehéz: Sólyom Katival, Halász Péterrel, Fodor Tamással, Hetényi Pállal. Az előadásokkal aztán bejárták Európát, vitték őket Nyugatra is, a hatvanas években önmagában ez irigylésre méltó dolog volt.

Nappal a főváros tanácsán földmérőként dolgozott…

Jordán - édesapja kérésére – felvételizett a Műegyetemre, földmérő mérnöknek tanult: „ez is egy szerencsés része az életemnek, mert megszerettem a geodéziát, a mai napig szerelmes vagyok belé.” Teltek az évek, leállamvizsgázott, megnősült és megszületett első fia, Tamás, de az egyetemi színpaddal csak nem tudott szakítani. Az életében épp ott tartott, hogy feleségével megbeszélték, végleg befejezi az egyetemi színpadot, amikor egy beugrásra lehívták Kaposvárra. Fantasztikus befejezésnek gondolta, hogy végre igazi kőszínházban, nagyszerű csapattal temetheti el magába a színészetet…

’70 májusában megszületett a második fia, és eltelt egy nyár, hogy már nem volt színész, és így is jól érezte magát. Dolgozott, a Fővárosi Tanács telekkitűzési osztályának lett mérnöke. Szerette ezt a munkát is, imádott terepen dolgozni. „Ha nem jön újra a színház, most bizonyára ott ülnék az EU földmérő szekciójában…”. Aztán közbeszólt a 25. színház, ahol Szókratész védőbeszédét Haumann Péterrel rendezték, és felkérték egy egymondatos szerepre, legyen ő a börtönszolga. És mivel „közép-európában én tudom ezt legjobban eljátszani”, elvállalta, munka mellett, gondolta, kis kereset-kiegészítésnek nem rossz. Azon kapta magát, kapja a szerepeket egymás után. Megadta magát, leszerződött a 25. színházhoz.

"Azt mondták, kártyával a kezemben születtem"

"A játék a mai napig megátalkodott szenvedélyem". - Sok játékot maga is kitalált, de gyerekként nagyon nem tudott veszíteni. Egy időben szenvedélye volt a lóverseny, olyannyira, hogy Budapest utcáin, a gyalogátkelőknél is azzal szórakoztatta magát, hogy a járókelőre fogadásokat kötött, ki hányadikként ér át a túloldalra. Ha valaki futott, azt diszkvalifikálta…
Egy időben profi bridge-versenyekre is járt, ahol Ottlik Géza is megfordult.Az unalom szót nem ismeri, „egyedül enni nem szeretek, mert az unom."

Imádja a sportokat, nagy focidrukker. Nem véletlen, hogy legkisebbik fia, Benedek az Illés Akadémia egyik nagy reménysége. A család Szombathelyre költözésekor az egyik legnagyobb dilemmájuk épp az volt, mi lesz Benedekkel, aki imádta az iskoláját, és rajongott a csapatáért. Amikor megálltak Szombathelyen a „luxusvilla” előtt, – amit, jegyez meg a direktor, akkor még nem hívtak Jordán-villának, és még penészes sem volt – „a bejárat előtt Benedek lecövekelt, és közölte, ő ide nem megy be, vigyük ki az állomásra, hazamegy, és egyedül fog élni.” Felesége végül kötött vele egy alkut, karácsonyig bírja ki valahogy, ha akkor is menni akar, akkor „apu marad”, ő visszamegy vele. De erre nem került sor, három hét alatt megszerette az osztálytársakat, és a focit a Haladásban. Már hallani sem akar Budapestről.

Életét végigkísérte József Attila

Szívéhez a legközelebb „Amit a szívedbe rejtesz” című önálló estje áll, amelyben József Attila Szabad ötletek jegyzékét mondja el.

Végezetül egy hallgatói kérdésekre még közli, a színház szomszédságából a REMEK-et nem tudják lebontatni, máshová telepíteni. Törőcsik Marira nem osztanak szerepet, el fogják hívni még beszélgetni, de a színésznő már nem vállal színpadi fellépést. A Színészszerda első köre bezárult, de a sorozat még nem ér véget, a növendékek ugyanis immár teljes értékű tagjai a társulatnak. Őket ismerhetik meg közelebbről azok, akik továbbra is ellátogatnak majd a programsorozatra.

Jordán Tamás stílusosan egy nagyon is aktuális József Attila verssel búcsúzik a kávéházi közönségtől. Íme, aki nem hallotta volna:

Tanultátok-e a számokat?

Bizony számok az emberek is,
Mintha sok 1-es volna az irkában.
Hanem ezek maguk számolódnak
És csudálkozik módfölött az irka,
Hogy mindegyik csak magára gondol,
Különb akar lenni a többinél
S oktalanul külön hatványozódik,
Pedig csinálhatja a végtelenségig,
Az 1 ilyformán mindig 1 marad
És nem szoroz az 1 és nem is oszt.

Vegyetek erőt magatokon
És legelőször is
A legegyszerűbb dologhoz lássatok -
Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is, aki végtelenség,
Valahogyan megközelítsétek.

A fotógaléria itt tekinthető meg.

forrás:nyugat.hu (szerző: Pais-Horváth Szilvia, fotó: Unger Tamás)
2011. április 21.

Támogatók