ugrás a tartalomra

Kristóf Roland-2013.04.18.

2013. április 17.
"A vihar közepébe értem, ömlik az eső, a látótávolság csak pár méter. Mintha egy benzinkút fényei körvonalazódnának előttem. Megállok."

Utazás
(3.)
„ Az ádi-buddha (tökéletesen felébredt) lélek állandó Én – tündöklésben fénylik. Az Én (Átman) első villanása: a Lét – Brahman. Átman, az Éberség, a Lélek maga a léten túl van. Ő az, aki ragyog, - a lét már csak az ő ragyogása. Ő a Nap, - a lét már csak sugárzás. Az értekezés ezt úgy mondja: „Brahman, aki végtelen idők előtt, mint a villám felragyogott”. (Hamvas Béla)

10 óra 8 perc. Az ablaktörlő el, - vissza jár, a kocsi gumija, mint egy gondosan megélezett borotva penge, szinte szeli az útburkolaton összegyűlt vizet. A fejem fölött hallom, ahogy a kaszni tetején kopog az eső. Szeretek esőben vezetni. Víz, ami életet ad. Egy-egy villám az égből szinte egészen a földig ér. Bámulatos látvány. Micsoda erő, energia. Mindössze egy röpke pillanatig látom, a látvány azonban felvillanyoz. Gyerekkorom óta extatikus állapotba kerülök egy-egy villám láttán. Mintha csak valamilyen elementáris princípium nyilatkozna meg hirtelen. Csak egy pillanat, és már nyoma sincs, hogy létezett, ám az a monumentális őserő, ami megmutatta magát nekem, bennem tovább él. Mintha éberebbé tenne, hirtelen koncentráltabbá válok, a gondolataim egy pontba gyűlnek. Mintha egy pillanatra az Egyhez érnék. A lecsupaszított végtelenül Egyszerű formához, mintha visszaérnék a kezdethez. A tudomány huszadik századi ősrobbanás elmélete szinte ugyanazt mondja, mint a több ezeréves hindu kinyilatkoztatás: „Brahman, aki végtelen idők előtt, mint a villám felragyogott.” A vihar közepébe értem, ömlik az eső, a látótávolság csak pár méter. Mintha egy benzinkút fényei körvonalazódnának előttem. Megállok.

 

 

Előző bejegyzés:

Kristóf Roland-2013.04.17.