ugrás a tartalomra

Pornó

premier: 2021. szeptember 18.
Csonka Szilvia, a Weöres Sándor Színház egyik meghatározó színésznője – második gyermekének születése, s emiatt két évad kihagyása után – Visky András igaz történetének színrevitelével tér vissza a szombathelyi közönség elé.

Írta: Visky András

PORNÓ

egyszemélyes játék

60 perc - szünet nélkül

Játssza és rendezte Csonka Szilvia.

A Nemzeti Színház 2008-ban, a Biblia évében meghirdetett meghívásos drámapályázatán a fölkért alkotóknak a Tízparancsolat egy-egy törvényének témájára kellett darabot írniuk. A nyolc elkészült pályamű közül Visky Andrásé a hetedik parancsolat eredeti, kiterjesztett érvényű jelentését járta körül: „Ne lopj: életet, szabadságot, jövőt!” A darabot „a szerzőhöz igen közel álló személyek életeseményei ihlették”.

Egy kíméletlen önkényuralmi rendszer világában játszódik, főhőse egy hivatása gyakorlásában ellehetetlenített színésznő, aki annak ellenére megpróbál nem félni és szabad lélekkel élni, hogy a hatalom folyamatosan megfigyelteti és „Pornó” fedőnév alatt nyilvántartatja mint célszemélyt. Ez a mozzanat azonban csak az egyik indoka a meghökkentő cím választásnak. A másik indítékot az író így fogalmazta meg egy interjújában: „A politikai pornográfia elszabadulóban van, már az új oltárképeken, a számítógépek képernyőin és a telefonunk kijelzőjén is folyamatosan jelen van...Hatálya alól egyikünk sem vonhatja ki magát, a vak is látja, mi történik: nem elég a szavazatunk, sohasem elég, a testünk is kell, a gondolataink, a lelkünk, a hálószobánk. Meg kell állni a gyermekeink és gyermekeink gyermekei színe előtt, és elmondani a saját történetünket. Kiűzni nyelvünkből, tekintetünkből, érintéseinkből, sejtjeinkből a diktatúrát. Amíg nem tesszük meg, diktatúra-függőségben élünk. Nincs bátrabb tett, mint előállni a gyávaság történetével.”

Csonka Szilvia, a Weöres Sándor Színház egyik meghatározó színésznője – második gyermekének születése, s emiatt két évad kihagyása után – Visky András igaz történetének színrevitelével tér vissza a szombathelyi közönség elé nem csak, mint színművész, hanem a produkció rendezőjeként is.

A Pornó a Weöres Sándor Színház első olyan előadása, amely A Jövő Nézőiért - Zöld Színház Projekt elvei alapján készült (díszlet, jelmez, kellék) a környezettudatos gondolkodás, az újrahasznosítás jegyében.

Szereplő:

Csonka Szilvia



Alkotók:

Dramaturg Csonka Szilvia, Duró Győző

Díszlet, báb Oroszy Csaba

Látvány és jelmeztervező Csonka Szilvia

Jelmezkivitelező Simonné Borsodi Mária

Zene Horváth Dániel Dudu

Videó Kaczmarski Ágnes

Hang Joós Márton

Kellék Horváth Viktória

Fény Horváth-Toki Tibor, Simon Ottó

Ügyelő, súgó, asszisztens Ostyola Zsuzsanna, Győrváry Eszter

A rendező munkatársa Kovács Géza


RENDEZŐ Csonka Szilvia

Elmaradt bemutató: 2021. február 26. Stúdiószínpad (járványhelyzet miatt)

Elmaradt munkabemutató: június 18. (járványhelyzet miatt)

Bemutató: 2021. szeptember 18.

Köszönet: Baranyai István “Lego”, Bálint Éva, Bodrogi Tamás, Domonkos Veronika, Falusi Anikó, Győri Csaba, Jenei Ágnes, Kelemen Zoltán, Mesebolt Bábszínház, Móri Csaba, Szalacsy Tamás, Tóth András, Varga Krisztián, Vaspöri Ottó, Viszlay Fülöp