Sötétben tapogass! – új Mohácsi-premier
A sötétségre hangszerelt komédiában előttünk csetlik-botlik Jordán Tamás, szinte ölünkbe pottyan Mertz Tibor, itt részegedik le Kiss Mari, műbecsül Trokán Péter, villanyt szerel Szabó Győző, és akkor még nem beszéltünk azokról, akik szintén a hátukon cipelik az előadást, ám kevésbé cseng ismerősen a nevük.
Ahogy a Portugállal, most a Black Comedyvel is biztosra ment a WSSZ: Peter Shaffer sötétségre hangszerelt bohózata a magyar vidék kőszínházaiban olyannyira slágerdarab, hogy a Centrál Színház 2012-es bemutatója után az idei szezonban Pécsett és Nyíregyházán is műsorra tűzték. Ma estétől pedig (a főpróbát láttuk) már Szombathelyen is fogyasztható.
A helyzetkomikum adott: a színpad-lakásban elmegy az áram
Míg szereplőink a sötétben tapogatóznak, esnek-kelnek, kergetőznek, mi nézők fényárban úszunk. Vagy fordítva – de nem lövöm le a poént, miként oldja meg ezt a lehetetlenek tűnő helyzetet Mohácsi.
Adott tehát a sötétkamra, ahová – komikus klisékből – operettekből ismert figurákat zárnak (és ráznak) össze. Itt van például a lakás bérlője, a „bohém” fiatal szobrász (Bajomi Nagy György) „az emberélet útjának felén” áramkimaradás miatt menyasszonyával, a „libuska szőkével” (Csonka Szilvi) a sötétben tévelyeg. Épp vendégségbe várják a menyasszony katonatiszt édesapját (Jordán Tamás). Bohémünk nagy dobására is készül, ugyanis a milliomos német műgyűjtő aznapra ígérte, hogy megnézi szobrait.
A párocska a jeles alkalomhoz azonban túlontúl elvontnak és szegényesnek találják a bérlemény bútorait, ezért titokban kölcsönveszik a társbérlő sznob berendezési tárgyait. Hogy a szálakat még gabalyítsuk, előttünk botorkál majd az aggszűz szomszédasszony (Kiss Mari), a hazatévelygett társ-barát (Mertz Tibor), sőt felbukkan a korábbi szerető is (Nagy Cili). És még mindig nem elég, hát betoppan az angol elektromos művek fura szerelője, Schuppanzigh...
Mint egy peep showban, kéjesen kukucskálhatunk: látjuk azt, amit máskülönben nem: a sötétet, és a benne tapogatózókat. Csemegézünk a tévelygő szereplők egyre jobban összekuszálódó ügyein, röhögünk az élesedő konfliktusokon. Kapunk egy csipetnyit a tortadobálós (itt citrom és jégkocka repül) burleszkből, a romantikus angol családi drámából, némi polgári társadalomkritikával meghintve. Mindezt egy bő felvonásban, szünet nélkül. A darab nem szánt mélyre, viszont Mohácsi átiratában kellőképp humoros.
Jól működik a díszlet is, a graffitizett falak, festéknyomos bútorokkal, kellően szegényesek, jó a kontraszt a kispolgári berendezéssel, működik.
A szőke, a fényhozó, a katona és a bohém esete a láncfűrésszel
Imádom Bajomit, „dundi maciként” amúgy remekül hozza a szobrászt, csak valahogy ezt a figurát inkább adnám – látszatra is nősülés előtt álló fiatalabb színészre. Vagy egy még bohémebb típusra, mondjuk Szabó Győzőre. A csajok jó formában vannak, Csonka Szilvi bájos szőke libuska-cicuska, őrmesteres allűrökkel, Nagy Cili az érettebb és értelmesebb női alteregó, akiről elhiszem, hogy „láncfűrészként” mindent tarol, ami az útjába kerül. Jordán Tamás egyszer zord katonatiszt, másszor szőrme-gombóc apuci. Imádom Mertz Tibort és az általa hozott figurát, gratuláció a jelmeztervezőnek, aki megtalálta a csini csíkos alsógatyát (nem beszélve a cicis pólóról, az sem kutya).
Azért gyanítom, ezt az előadást sem a főpróbán volt a legérdemesebb megnézni, kell még pár alkalom ahhoz, hogy igazán beérjen.
Mohácsi testvérek sötét-játéka bátran ajánlható annak, aki szereti a nyárra hangszerelt üde darabokat, felhőtlenül, minőségi előadásban kíván szórakozni – hatását tekintve felér egy kávézó teraszán kora este elfogyasztott mojitóval. Aki töprengeni szeretne, és a tavalyi POSZt-díjas Szentivánéji álomhoz hasonló remekre vágyik, nézze meg Jeles András Félkegyelműjét. Ez a Mohácsi-rendezés most más műfaj.
Talán a pár éve futott - szintén Mohácsi fivérek által jegyzett Naftalinra hajaz, attól a Heltai darabtól is ugyanazt várhattunk, mint a mostani komédiától: derűt.
Vonatkozó cikk: