Szerémi Zoltán-2012.10.11.
Sajnos, nem tudtam nem észrevenni, hogy az előző két bejegyzés a súlyos elLaManchaLovagjásodás, valamint a JátékaKastélybanosodás akut jeleit kezdte mutatni... Ezt mihamarabb orvosolandó, a blog heti felelős írója tartózkodik e két jelenség további blogbabegyűrűzésétől... Picit rövidebben: más! A tegnapi bejegyzésben utaltam volt az "Egy estém a Frei Caféban" című opuszra.. Ha meg nem is találtam a gépen, a szövegét saját kútfőből prezentálom, Íme:
EGY ESTÉM A FREI CAFÉBAN
A Frei Caféban nem dübörög az élet,
Itt csak csend és szó van,
A Frei Caféban máshogy repül az idő.
Minden jól van, a kávéban nem altató van,
Ha bealudnál mégis, az nem a Te hibád.
A színpadon két ember ül, az egyik szól
És a másik válaszol és közben
Halkan kortyol a kávéból.
A Frei Caféban kérdezik az életed pár csendes szóban
"Színházszerda" - tudod ez a neve neki.
Kint ha tél van, idebenn csak csendes éj van,
Mer' ez egy ilyen eldugott kis lélekmelegedő.
A színpadon két ember ül, az egyik szól
És a másik válaszol és közben
Halkan kortyol a kávéból.
A színpadon két ember ül
A színpadon
Két ember ül
A színpadon
Hát ő az az inkriminált műremek, amit, jobb híján egy személyes belső fájból kopiztam... Erről jut eszembe egy tanulságos kis példázat a mindenkori hatalom természetéről: még a súlyosan átkos Kádár-rendszer alatt történt egy kis vidéki vasútállomáson, hogy két diák, míg a vonatukra vártak, előkaptak egy mágneses diáksakkot és elkezdtek sakkozni a restiben... Egyszer csak belépett a közeg, valami vasúti esetfennforgásra szakosodott tányérsapka-töltelék és imígyen szólt: - A tiltott hazárdjátékot kéretik azonnal beszüntetni! A diákok tiltakoztak, mondván, ez nem szerencsejáték, hanem sakk. Mire a közeg: - Vitadélután beszüntetve, az utasellátó helyiség elhagyásának azonnali foganatosítása! - A diákok lógó orral pakolták el a sakk-készletet... Az egyikük közben halkan megszólalt: - Bocsánat, azért még fejben folytathatjuk a játszmát? - Azt se. Megtiltom!
És ha már ez egy ilyen sztoriblog, akkor a legtömörebb vicc a hatalom fegyveres változatáról, a jó kis hadseregről: Énekel a század. Az őrmester odalép az újonchoz. - Maga mit csinál? - Jelentem, tercelek.
- Olyan nincs. Vagy mindenki tercel, vagy senki!
És (a viccekből kifogyván) a mai bejegyzés, blogikusan, egy szép idézettel zárul, melynek látszólag semmihez semmi köze. Csak eszembe jutott. Nekem. Ez. Itt. --> "What small potatoes we all are!"
Azaz: Olyan kicsi krumplik vagyunk!
Ennek illusztrálására pedig itt egy igen tanulságos link a "Mindent a szemnek" oldalról.
http://szemnek-blog.com/?p=11434
Most búcsúzom. A búcsúban az a szép, hogy a végén van, nem az elején. Ez a szépség adjon vigaszt nekünk holnapig.
Előző bejegyzés: