A valóság megfoghatatlansága, avagy a lyuk a sajtban
Ön és a darab rendezője, Nagy Cili, rendszeresen dolgoztak, dolgoznak együtt. Melyek voltak a legfontosabb közös munkáik?
Azzal kezdeném, hogy Cilivel dolgozni nagy kihívás és állandó izgalmi állapot. Miért is? Mert azt érzem, érezzük, hogy mint a jól felhangolt hangszer húrja, mindvégig feszesen tartjuk a legapróbb részlettől az időnként nagyon bonyolult egységekig a teljes munkafolyamatot. Így haladunk a végcélig, az egészig. Cilivel több, mint húsz éve ismerjük egymást, Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színházban találkoztunk először, ott szövődött köztünk barátság, és az azóta eltelt húsz év alatt rengeteg összefonódás, emlék és közös “ügyünk” volt. Szombathelyen a DühöngŐ című előadás volt az első közös munkánk, ezt követte a Sztárcsinálók, az Acélmagnóliák, most pedig a Szerelem.
Első ízben adott teljesen szabad kezet Önnek, így aztán először tervezhette egységben a díszletet is, és a jelmezt is.
Valóban, igen erőteljes rendezői víziója van, amikor elővesz egy darabot, mivel ő maga is művészeti iskolába járt, a látvány koncepciója már az olvasáskor körvonalazódik benne, éppen emiatt nem lehet könnyű átengedni valaki másnak a vizuális világ kitalálását. Az Acélmagnóliák rendezése mellett például a jelmezeket is ő tervezte, én a díszleteket, így annak látványvilága közös munkánk volt. A Szerelem egész képi világának megteremtését ez alkalommal viszont már a kezdeteknél rám bízta, így a jelmezekés a díszletek összehangolását, stílusát, anyaghasználattól a technikai felépítéséig szabadon kezelhettem, természetesen az előadás rendezői üzenetét, gondolatiságát beépítve a folyamatba.
Mi volt az alapkoncepció a tervezés során?
Megegyeztünk Cilivel az alapkoncepcióban, mint amilyen például a kintorna, és a forgódíszlet egymásba fordítható allegóriája: ami kicsiben, az nagyban, ami kint van, az bent van, ami fent, úgy lent és fordítva. Mivel minden egymással összefügg, látvány szempontjából is elengedhetetlen a darab zeneisége, amely éppúgy fájóan tünékeny, mint az idő. Horváth Dudu zenéje hihetetlenül szép, kifejező, tele utalásokkal: így a színpadi tér forgó mozgása, a fény és az árnyékok váltakozása, a sorsukat hordozó archetipikus szereplők jelenléte a térben, mint egy megkomponált koreográfia, mind egymástól elkülöníthetetlen részei az egésznek. Legtöbbször légies, “áttört”, vagyis olyan tereket szeretek létrehozni, ahol egyidejűleg több minden látszódhat. A történések szinkronicitása foglalkoztat. Egyszer egy reggeli közben, amikor sajtot szeleteltem, azt kérte a kisfiam, hogy neki a lyukat adjam. Nevettünk persze, hát... nem volt könnyű feladat, ami elé állított, de ilyen pillanatokban átsuhan rajtunk a valóságnak az a megfoghatatlan szegmense, amit az óvodás gyermek (még) olyan hétköznapi egyszerűséggel tud közölni. Valahogy ezen a vonalon próbáltam magam is az előadás világának költőiségét megragadni, - Barta szövege ugyanis nagyon ezt idézi meg -, hogy falak legyenek is, meg nem is, forog a díszlet, de a különböző helyszínek váltakozása ne egymástól elhatárolt tereket hozzon létre, hanem valami módon egymást egészítsék ki. Inkább egység legyen, melynek különböző aspektusait mutatjuk fel. Mint amikor álmodik az ember és minden lényeges dolog belesűrűsödik az álomkép szövetébe. Az alapgondolat, az első benyomások adta érzések nem változtak egyébként az eredeti elképzeléshez képest, inkább menet közben kibomlott, mint a virág, kiterjedt a részletekre.
A forgószínpad előny, nehézség, kihívás, vagy lehetőség?
A forgószínpad nagyszerű lehetőség. Már maga a forgás többletjelentést hordoz, mindenki szabadon asszociál rá, mégis mindannyiunk számára analóg dolgokat közvetít. Nagyon szerettem. Szakmailag izgalmas kihívás, mivel a díszlet minden szögből átgondolt kell, hogy legyen. Látszólag van olyan részlet, ami nincs kidolgozva, az is üzenet. Természetesen fix díszlettel is ki lehet fejezni ezeket a gondolati tartalmakat, technikailag a forgó könnyebbség. De nem lehet elvonatkoztatni esetünkben a zeneiségtől! Gondoljunk bele, az egész akár egy hatalmas lemezjátszó... Szerkezetileg egyébként viszonylag egyszerű elemekből áll a díszlet, megfelelő befogadó hely esetén, ahol van forgó, könnyen átemelhető más helyszínre.
A díszlet és jelmez egysége miben testesül meg?
A koncepció része volt az is, hogy korabeli, megsárgult, illetve szépia hatású fotók hangulatát idézze a látvány. Azokat a kartonra kasírozott régi fotókat, amiket visszafogottan színeztek, retusáltak, és amikre még finom keretet is rajzoltak annak a kornak igényével. Ennek jegyében alakult például a színvilág. A díszlet motívumai olykor megjelennek a jelmezeken, illetve az anyagok, amikből a ruhák készültek, különböző arányokban fordulnak elő egymás öltözékein. Mintha mindenki ugyanabból a képeskönyvből lépett volna ki.
A díszletek és jelmezek nagyon szépek, polgári miliőt jelenítenek meg, ugyanakkor van bennük valami szomorúság, körüllengi őket az elmúlás. Jól látom?
Nagyon örülök, ha a múlandóság finom érzete átsuhan a nézőn. Minél inkább áttetsző valami, vagy illékony, valahogy annál bizonyosabb a létezése. Paradoxon. Mint amilyen anyagtalan, tünékeny maga a gondolat, mégis, van-e a gondolatainknál erőteljesebb tapasztalásunk a hétköznapokban? Cili körültekintő, fegyelmezett rendező, minden esetben előkészítette a próbahelyszíneket, hogy a kész díszlet és jelmez lehetőleg ne okozzon meglepetést. A színészek alaposan ismerik a díszletet, és megtelítik élettel estéről estére.
Látva a kész előadást csinálna-e valamit másként utólag, ha erre lenne lehetősége? Vagy ami megvalósult, azt pont így képzelte?
Az előadás kivitelezésén dolgozó műhelyek szakmailag profi, lelkiismeretes munkájáért nagyon hálás vagyok. Amit hiányosságnak, vagy kevésbé sikerültnek érzek (ilyen mindig akad) az kizárólag belőlem fakad. A közönség jótékony hozzáállásában bízva nem szeretném felhívni a figyelmet a hibákra, maradjon az én titkom, zsebre teszem, tanulságokkal megyek tovább, amiktől (remélem) fejlődöm.
Mi a következő munkája, amin jelenleg dolgozik, vagy a közeljövőben dolgozni fog?
A jövő mindig képlékeny, ezzel együtt vannak konkrét határidők, amikre most koncentrálnom kell, a tavasz elég sűrű. Változatos feladataim vannak és most is olyan emberekkel találkozom munkáim során, akik motiválnak, ezért derűvel gondolok a következő időszakra!
Kiss Borbála
1978-ban született Budapesten, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumdráma tagozatának elvégzése után a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Nádasdy Kálmán stúdiósa volt, majd a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai karán látványtervező szakon kapott diplomát 2007-ben. Azóta szabadúszó tervezőként több, közel 50 előadás látványvilága fűződik nevéhez Magyarországon, de a határokon túl is.
Das Kalte Kind, Herr Mockinpott című német nyelvű előadások (Nagyszeben), Edward (Temesvár)rendező: Szabó K. István, All in the timing (Temesvár) rendező: Radu Alexandru Nica, Jelenetek egy kivégzésből (Nagyvárad) rendező:Theodor Cristian Popescu, Képzeletbeli Operett (Debrecen)rendező: Valère Novarina, Báthory Erzsébet (Kolozsvár, Margitszigeti Szabadtéri Színpad) rendező : Bagó Bertalan, Újvilág Passió (Kecskemét) rendező: Cseke Péter, Jelenetek egy házasságból(Kecskemét) rendező: Réczei Tamás, Karamazov testvérek (Kecskemét)rendező: Béres Attila, Árnyország (Kaposvár) rendező: DérAndrás, Liliom (Zalaegerszeg) rendező: MihályPéter, A midsummer night’s dream (Nagyszeben) rendező: LuisaBrandsdörfer, Rozmaring Kunyhó (MTVA) rendező: Lukács Gabriella, Trömböczky Napsugár