ugrás a tartalomra

Pleyel, Haydn, Mendelssohn – bécsi hangulat Kőszegen

2022. október 10.
A hányatott sorsú kőszegi Zsinagóga végre méltó helyére került, a Kraft-program keretében, a kőszegi iASK irányításával gyönyörűen felújították, kiállítás nyílt a falai között és kulturális rendezvényeknek ad helyet, úgy, hogy szakrális jellege nem veszített semmit a felújítás során. Legutóbb az Osztrák-Magyar Haydn Filharmonia kamaraegyüttese adott koncertet falai között.

Ignaz Josef Pleyel C-dúr vonosötösét, Haydn Esz-dúr divertimetóját, A visszhangot, és Mendelssohn- Bartholdy Esz-dúr oktettjét hallgathatta meg a szép számban összegyűlt közönség, amelynek soraiban nemcsak ismert kőszegi polgárokat láthattunk, de más országokból érkező vendégek is nagy figyelemmel kísérték a finoman, visszafogottan játszó Haydn Soloistis kamaraegyüttes zenészeinek előadását. Miszlivetz Ferenc, az iASK főigazgatója meg is jegyezte a szünetben, egy kis bécsi hangulatot csempésztek a művészek egy magyar kisváros kulturális terébe. A koncert előtt Rohmberg Géza zenekari igazgató köszöntötte a közönséget.

Az együttest egyébként Fischer Ádám alapította, hozta létre 1987-ben a Bécsi Filharmonikusok és jelentősebb magyar zenekarok tagjaiból. Fischer célja eredetileg az volt, hogy a vasfüggöny lebontása előtt zeneileg összehozza a két ország legjobbjait, hogy Haydn műveit együtt adják elő a kismartoni, és a fertődi Esterházy kastély termeiben, ahol Haydn legtöbb művét alkotta. A zenekar ezt követően fényes nemzetközi karriert futott be, s máig a legkiválóbb együttesek között tartják számon. Kamaraegyüttesének másfél órás koncertjét a kőszegi közönség is felállva, vastapssal jutalmazta.

A szünetben, illetve a koncertet követően az érdeklődők két állandó kiállítást is megtekinthettek a Zsinagóga két melléképületében, az egyik a Zsinagógát építtető Schey Fülöpnek és családjának állít emléket, aki nemcsak a Zsinagógát, de kisdedóvót, szegényházat és az izraleita temetőt is létrehozta Kőszegen, a másik kiállítás pedig a zsidó származású magyar olimpiai bajnokoknak állít emléket. A koncertet  után az iASK intézetének munkatársai vezetett sétán mutatták be a város zsidósághoz kapcsolódó emlékeit.

szerző: Ráadás Magazin