ugrás a tartalomra

Énis, teis - elkezdődtek a próbák

2023. augusztus 29.
Ősbemutató helyszíne lesz október 13-án a Weöres Sándor Színház! Légrádi Gergely Énis, teis című drámáját Göttinger Pál rendezi.
A szerző Légrádi Gergely is itt volt az első próbán. Göttinger Pál rendezi az Énis, teis előadást, amelyben olyan történet tárul elénk, amelyet egyesek abúzusnak élnek meg, míg mások feledésre ítélt, szerencsétlen alkalomként gondolnak rá. Bemutató október 13-án a Márkus Emília teremben.

Légrádi Gergely: Énis, teis

Énis, teis plakát fotó: Bonyhádi Károly

-színmű-

Egy negyvenes házaspár párterápiára jár, szeretnék megmenteni kihűlt, örömtelen és gyermektelen házasságukat. Az egyik alkalmon felszínre kerül egy titok: a nőnél, aki régebben hivatásos táncos volt egy együttesnél, nagy tekintélyű mestere durván átlépett egy határt a próbateremben, 13 évvel ezelőtt. Kettesben, éjszaka, tanúk nélkül. A férj, feldühödvén azon, hogy egy olyan korai trauma mérgezi meg a házasságát, aminél ő maga a közelben sem volt (hiszen nem is ismerték még egymást), elhatározza: ha már akkor nem tudta megvédeni a nőt, akit szeret, majd most kezébe veszi a dolgokat, és bosszút áll a számára ismeretlen férfin. 

Az ügy nyilvánosságot kap, a sztorira rávetődő médiamunkások által felkorbácsolt hullámok pedig elsodornak mindent, ami az útjukba kerül...
Hogyan fonódik össze hatalom és intimitás? Hogyan lehet tovább élni az abúzus traumájával? Létezhet-e hierarchia nélküli emberi kapcsolat? Ha a közvetlen környezetünkben testi-lelki erőszakot látunk (vagy fordítva: ha egy zaklató környezetéhez tartozunk, és ő ott él velünk-mellettünk évtizedekig) - mit tehetünk?

Légrádi Gergely új darabját, mely az emberi és családi kapcsolatoknak ezt a sok szégyen és elhallgatás miatt szinte teljesen feltérképezetlen tartományát vizsgálja, Göttinger Pál állította színpadra.

Az előadás 16 éven felülieknek ajánlott! 


Rendező: Göttinger Pál

Szereplők: Horváth Ákos Bálint Éva Csonka Szilvia Némedi Árpád Kelemen Zoltán Nagy-Bakonyi Boglárka Szabó Tibor Szabó Róbert Endre