Négy kategóriában is jelölt a Takarásban című előadásunk a Színikritikusok Djíára
Nagy megtiszteltetés érte színházunkat, a Takarásban című előadásunkat négy kategóriában is a legjobbak közé válogatta a Színházi Kritikusok Céhe: kőszínházi előadás, rendezés - Nagy Péter István, férfi mellékszereplő – Gyulai Zékány István, új magyar dráma/színpadi szöveg- Mikó Csaba, Závada Péter.
Határon innenről és túlról összesen 22 független, kő- és befogadószínház, produkciós ház, illetve társulat előadásai és művészei szerepelnek a Színikritikusok Díj 14 kategóriájának várományosai között. A színházak között a Katona József Színház az abszolút rekorder: 3 előadással (Chicago, némacsend, Rekviem) 7 kategóriában várhatja a díjátadót. A szombathelyi Weöres Sándor Színház a Takarásban című előadással 4 kategóriában jelölt, a Budaörsi Latinovits Színház, míg a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, az Újvidéki Színház és a Vígszínház 3-3 kategória várományosa.
A 47. Színikritikusdíj-átadó szeptember 20-án lesz az Eötvös 10-ben, akkor hirdetik ki a kategóriagyőzteseket.
A Színikritikusok Díjának várományosai (kategóriánként, ábécésorrendben)
A legjobb független színházi előadás
Drive (Füge Produkció–SzínMűhely Produkció–Staféta; koncepció: Kelemen Kristóf, Török Tímea, Teresa Lucia Rosenkrantz)
Elengedni nehéz (Stúdió K Színház; rendező: Simányi Zsuzsanna)
Reggel és este (Ördögkatlan Produkció; rendező: Bérczes László)
A legjobb kőszínházi előadás
Rinocéroszok (Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós – Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy; rendező: Bocsárdi László)
Sopro – Suttogás a sötétben (Északi Színház, Harag György Társulat, Szatmárnémeti; rendező: Bocsárdi László)
Takarásban (Weöres Sándor Színház, Szombathely; rendező: Nagy Péter István)
A legjobb szórakoztató színházi előadás
Chicago (Katona József Színház; rendező: Székely Kriszta)
Csengetett, Mylord? (Orlai Produkció; rendező: Kocsis Gergely)
A répakirály (Budaörsi Latinovits Színház; rendező: Kovalik Balázs)
A legjobb rendezés
3nővér (Újvidéki Színház; rendező: Botond Nagy)
némacsend (Katona József Színház; rendező: ifj. Vidnyánszky Attila)
Takarásban (Weöres Sándor Színház, Szombathely; rendező: Nagy Péter István)
A legjobb női főszereplő
Kókai Tünde (Ostromdressz; Örkény István Színház)
Märcz Fruzsina (Száz karácsony; Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)
Mészáros Crnkovity Gabriella (Utópia; Újvidéki Színház)
A legjobb férfi főszereplő
Gálffi László (A Darvas; Örkény István Színház)
Galló Ernő (Egy diktátor születése; Yorick Stúdió, Marosvásárhely)
Kónya-Ütő Bence (Rinocéroszok; Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós – Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy)
A legjobb női epizódszereplő
Kerekes Éva (Az orosz barát; Örkény István Színház)
Moldován Blanka (Sopro – Suttogás a sötétben; Északi Színház, Harag György Társulat, Szatmárnémeti)
Szőts Orsi (A répakirály; Budaörsi Latinovits Színház)
A legjobb férfi epizódszereplő
Dimény Levente (Cseresznyéskert; Nagyváradi Szigligeti Színház)
Gyulai-Zékány István (Takarásban; Weöres Sándor Színház, Szombathely)
Lengyel Benjámin (némacsend; Katona József Színház)
A legígéretesebb pályakezdő
Gloviczki Bernát
Hodik Annabella
Kondákor Ajsa Panka
A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg
Kárpáti Péter: Rühes kutya
Szabó Borbála: Száz karácsony
Závada Péter–Mikó Csaba: Takarásban
A legjobb díszlet
Buborékok (Miskolci Nemzeti Színház; tervező: Darvay Botond)
Frankenstein (Vígszínház; tervező: Fekete Anna)
némacsend (Katona József Színház; tervező: Schnábel Zita)
A legjobb jelmez
Igazából komédia (Vígszínház; tervező: Tihanyi Ildi)
A répakirály (Budaörsi Latinovits Színház; tervező: Benedek Mari)
Rinocéroszok (Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós – Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy; tervező: Szőke Zsuzsi)
A legjobb színházi zene
Erdőszellem (Radnóti Színház; zeneszerző: Bocsárdi Magor)
Rekviem (Katona József Színház; zeneszerző: Bencsik Levente, Hunyadi Máté)
Utópia (Újvidéki Színház; zeneszerző: Irena Popović Dragović)
Különdíj évados teljesítményért
Csontos Balázs (a Vígszínház @LL3t4rgIA #éretlen komédia című előadásának fénytervéért)
Gergye Krisztián (a Katona József Színház Chicago című előadásának koreográfiájáért)
Mezei Bence (a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház A szépség meggyilkolása című előadásának koreográfiájáért)
-komédia-
Az előadást 18 éven felüli nézőinknek ajánljuk! Felhívjuk nézőink figyelmét, hogy az előadás egyes jelenetei meztelenséget, szexuális tartalmat, trágár nyelvezetet valamint erős fény- és hanghatásokat tartalmaznak. Mikó Csaba és Závada Péter komédiája, a Takarásban egyszerre színházi kulisszák mögötti vallomás és őszinte párkapcsolati tragikomédia. A darab a próbatermek, öltözők és pszichológusi rendelők intim terében játszódik, ahol a Három nővér körüli szereposztási küzdelmek hamar személyes drámává, barátságok és házasságok széthullásává, kínosan őszinte önvizsgálattá alakulnak. A szöveg humora Woody Allen neurotikus párbeszédeit idézi, a próbafolyamat dokumentarista, zaklatott intimitása John Cassavetes filmjeinek improvizatív erejét hozza játékba, míg a fragmentált, montázsszerű dramaturgia és a metaszínházi játékosság Jean-Luc Godard szellemével rokon. A generációs kiábrándultság, az átpolitizált vágy és testiség leginkább talán Bertolucci filmjeire emlékeztet. A Takarásban nem pusztán komédia: kortárs látlelet a színházról mint intézményről, a kulturális szférában dolgozók kompromisszumairól és arról, hogyan szivárog át az élet a színpadra, és vissza.
Mikó Csaba,
Závada Péter:
TAKARÁSBAN
Rendező:
Nagy Péter István
Szereplők:
Domokos Zsolt
Nagy-Bakonyi Boglárka
Herman Flóra
Hajdu Péter István
Tarjányi Liza
Mari Dorottya
Kuttner Bálint Benjámin
Gyulai-Zékány István
Csonka Szilvia