Színház a mellényzsebben
Szilveszteri kabarénak indult, de sokkal több lett belőle. Shakespeare a mellényzsebben címmel Kelemen Zoltán rendezett meglehetősen izgalmas előadást, amely bekerült a bérletes előadások sorába is. Bemutató pénteken 19.00-kor a Márkus Emília teremben. A rendezőt kérdeztük.
A darabról előzetesen viszonylag kevés információ került napvilágra, de azt azért lehetett tudni, hogy miközben a címe nem igazán kabarét idéz, klasszikus kabaré jelenetek fűződnek fel egy sajátos koncepcióra, amely jelentős írói, dramaturgiai feladatokat követelt meg a színész-rendező Kelemen Zoltántól. A kérdés kínálja magát, hogyan, milyen elképzelés mentén jött létre az előadás?
Kelemen Zoltán azt mondja, a felkérés eredetileg az volt, hogy szülessen egy kabaré előadás szilveszterre. Utána érkezett a következő kérés, hogy ez egyben bérletes előadás is legyen. Ekkor már Kelemen Zoltán pontosan tudta, hogy az eredeti elképzeléshez képest komolyabban át kell gondolnia ezt az egészet, mert szilveszterre egy revüt, vagy egy esztrád műsort össze lehet rakni viszonylag könnyedén, de már egy bérletes előadásban valamilyen koncepció mentén kellene elindulni, hogy az esztrádon túl, valami pluszt is tudjanak adni a nézőknek. Az jutott eszébe, hogy különböző kabaréjelenetekből össze lehetne gyúrni egy történetet, megfelelő koncepció mentén. Aztán eleve ennek a koncepciónak megfelelően kereste az alkalmas jeleneteket, és gondolta végig, hogy milyen dramaturgiai beavatkozásokat kell közben elvégeznie. Adta magát a helyzet, volt a színháznál egy igazgatóváltás. A társulatnak bizonyos részei kicserélődtek, volt fluktuáció, miközben az emberek nehéz helyzetben élik a hétköznapokat, a Covidtól kezdve az ország mentális, és idegi állapotáig bezárólag. Ezt úgy kellett összehozni, mondja, hogy az egész egyben szórakoztató előadás is legyen.
Három cél lebegett a szeme előtt, említi Kelemen Zoltán. Elsősorban, hogy szolgálja a felkérést, azon belül szolgálja az ügyet, mint rendező, hogy egy olyan előadást hozzon létre, ami szeretetteljesen nevettető, felszabadult, és direkt politikai, vagy aktuális üzengetésektől mentes, ám nem mentes azoktól a dolgoktól, amit shakespeare-i tükörnek tartunk, és amiben ott vannak a társadalmi szempontok is. A szolgálat második része, hogy a megtépázott idegrendszerű, és önértékelési zavarokkal küzdő társulatnak, vagy adott esetben önbizalomvesztett embereknek olyan feladatokat adjon, ami méltó a tehetségükhöz. Viszonylag stresszmentesen elő tudja varázsolni belőlük a legjobbakat, és a nehéz helyzet ellenére nagyon-nagyon nyugodt munkakörülményeket tudjon számukra teremteni. A harmadik pedig az, mondja, hogy ne csalja meg a műfaj által felcsillantott reményt a nézőkben, hogy ez egy valóban szórakoztató előadás legyen. Mindez azért is érdekes említi a rendező, mert a kabaré az maga a valóság, ha úgy vesszük. Számára az abszurd, és a kabaré között nagyon vékony a határ, vagy úgy is mondhatjuk, hogy a kabaré az abszurdnak egy előzménye, ráadásul jellegzetesen közép-európai, meglehetősen sajátos műfaj. Viszont, ha valóság és abszurd, akkor abban benne van a dráma is, hiszen a valóságról beszélünk nagyon kiélezett szituációban, és görbe tükörbe, erős ellenfénybe állítva, véli Kelemen Zoltán.
Végül úgy kezdett neki a feladatnak, hogy egy színházba helyezte a történéseket, elkerülve azt, amivel nagyon sok darab foglalkozik, számtalanszor elsütötték a rendezők, - már unják is talán a nézők-, szórakozunk azon, hogy milyen a színház, úgy csinálunk, mintha olyan lenne, és vicces lenne, de nem olyan az egész valójában. Ezzel szemben a színház egy hatalmi ágazat, vagy hatalmi ágazatoktól függő intézmény, s kínálja magát a szituáció: egy vezetőváltásnál, hogyan próbálja ki-ki a maga rendszerében, szerepkörében megtalálni a helyét egy új vezetőhöz viszonyulva, aki szintén ki van másnak szolgáltatva. Ki van a fenntartónak szolgáltatva, önmaga démonainak, a saját személyiségének, és így tovább. Ehhez a koncepcióhoz próbált Kelemen Zoltán jeleneteket keresni, ennek megfelelően rakta össze, és rendelte alá az öt hosszabb, húsz- huszonöt perces jelenetet, és azt vizsgálta, hogy a szerepek kontinuitását megőrizve, hogy lehet azokat módosítani, átírni, átfolyatni. Mindez elég komoly, több hónapos munkát követelt meg, mondja. Ennek a technikája kicsit „snitt technika”, és lehetne akár „ráncfelvarrt” kabarénak nevezni. Nyilván a dalok, a kis betétek, a pici revüszámok elengedhetetlenek, de azokat is úgy kellett kiválasztani, vagy adott esetben módosítani, hogy a kontextusba illeszkedjenek. Ez volt a legnehezebb feladat tulajdonképpen, az egésznek az összegyúrása.
Az előadás címe pedig egy kevésszer játszott Karinthy jelenetnek a címe kölcsönvéve, meséli Kelemen Zoltán. Hamlet a mellényzsebben, ezt módosította. Óvatosan ugyan, de ő vetette fel Szabó Tibornak, hogy a Hamlet helyett legyen Shakespeare, aki jó ötletnek tartotta, hiszen mint mondta, rezonál is a Vízkereszt bemutatójára. Ráadásul az összes közhely, ha színházról van szó, Shakespeare-re vezethető vissza. Ha valami nagy művészetet akar valamelyik magyar színház bemutatni, akkor amúgy is Shakespeare-t veszi elő, mondja mosolyogva Kelemen Zoltán. Nekünk meg nagyvonalú komikusoknak, akik a nagyon könnyű műfajt, nagyon nehezen, de mégis könnyedén előállítjuk, ez maga a szakma, neveti el magát.
Arra kérdésre, hogy mennyi az átírt szöveg, azt válaszolja, hogy nagyjából a negyven százalék az ő szövege, nemcsak az átkötések, hanem beleírt a jelenetekbe is. Az átkötés az dramaturgiai munka elsősorban, mondja, és nagyon jelentős feladat, hiszen kitalálni a víziót, megtalálni a megoldásokat, ez a nagyobb feladat, utána már beindul az ember, akkor már az időt sem érzi, hogy írni, összefűzni kell a jeleneteket. Görcsöt nem okoz, hogy mi legyen, mondja, mert ki a fenének van kedve amúgy kabarét rendezni, két éve egy jelenettel meg volt, ennyi. Akinek van ambíciója, hogy megmutassa magát, mint rendező, mint színész, minden eszébe jut csak a kabaré nem. Egyébként meg mégiscsak élvezte az egészet, mert menetközben rájött, hogy ebben a feladatban rengeteg kihívás van.
Hogy mit rendezne szívesebben, talányos választ ad. Tudna konkrét címeket mondani, de ha kap még lehetőséget, akkor most ezt még nem árulná el. Szabó Tibornak is javasolta, amikor megkereste, hogy rendben a kabaré, de mondana inkább egy-két ötletet, mint lehetséges opciót. Azt mondja, szereti egyébként a „borderline” színházat, mint műfaj a tragikomédia nagyon közel áll hozzá, valószínűleg ebben a körben keresgélne.
Megemlíti, hogy eredetileg szilveszterkor lett volna a bemutató, de logisztikai kérdés volt, hogy a nehéz ünnepi időszakban a próba, meg a bemutató problémás lehet. A bérletes közönség nagy részének elképzelhető, hogy szilveszterre más programja van, mint a színház. A kérdés az volt, hogy előre lehet-e hozni? Mások csúsznak, mi előre csúsztunk, neveti el magát. Lejátszanak három bérletes előadást, így lesz meg a szilveszter. Ezáltal az ő elképzelése is egy picit módosult, említi, de nem árulja el, hogy miben. Az előadás összeállt, mondja, voltak megbetegedések, más egyéb gondok, le is kellett állniuk két hétre a próbafolyamattal, de az volt a szerencse, hogy a próbafolyamat legelejét a kollégái nem mindig nagy örömére, elég erősen meghajtotta, mert volt valami hátsó gondolata, megérzése, hogy igyekezni kell. Így eléggé megalapozták az elejét, ezért tudják bemutatni most 17-én a darabot.
Arra a kérdésre, hogy mit vár az előadástól, azt válaszolja, azt, hogy beüljön a közönség, és szórakozzon. Nem szereti azt a fajta humort, vagy azt a fajta, deklamáló színházat, ami felmutat egy jelenséget és ítélkezik. Nyilván ez az előadás is felmutat számos jelenséget, de Kelemen Zoltán azt akarja, hogy ez ne ítéletként fogalmazódjon meg. Inkább járja át az egészet valami szelíd empátia, talán szeretetnek is nevezhetnénk. Harmóniát, nevetést akar, a társadalomkritikának pedig egy intelligens megnyilvánulását várja.