Pavelkovits lemondott, Jordán az új elnök
Évi rendes közgyűlését tartotta múlt pénteken a Szombathelyi Színházbarátok Egyesülete. Az ülésen Pavelkovits László alapító-elnök lemondott tisztségéről, a tagok egyhangúlag Jordán Tamást választották meg új elnöknek.
A leköszönő elnök értékelt: „A Weöres Sándor Színház 2008-as megalakulásával az egyesületünk által működtetett kamaraszínház sorsa megpecsételődött. A Kamara Savaria munkatársai előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a jövőben az új színház munkájának segítése a fő feladat. Büszkén kijelenthetjük, hogy a 2000-ben megalapított civil egyesület elérte fő célját, aktív közreműködésünkkel - közel száz év után - létrejöhetett végre a szombathelyi színház.”
„Egyesületünk tagsága kilencéves munkájának kedvező értékelése, hogy a Weöres Sándor Színház alapító-igazgatója, Jordán Tamás is elismerte: az egyesület a színház megalakulásáig a szombathelyi színházi élet letéteményese volt, a Kamara Savaria előadásai kiemelkedő színvonalon jelentették Szombathelyen a színházi alkotó munkát. ”
„A Weöres Sándor Színház integrálta a Kamara Savaria alkotógárdáját. Saját darabjaink létrehozásában rendszeresen részt vevő színészek - Péter Kata, Szabados Mihály, Czukor Balázs, Csonka Szilvia, Endrődy Krisztián, Czapkó Antal – ma már a Weöres Sándor Színház társulatának tagjai, egyesületünk művészeti vezetője, rendezője, Dömötör Tamás a Weöres Sándor Színház rendezője.” – zárta Pavelkovits László.
A színházbarátok az elmúlt kilenc évben közel százötven színházi előadást hoztak létre, tizenhárom saját produkciót mutattak be: Sóska, sült krumpli, Kleinmann és a halál, Fizikusok, Fiú-lány, Magyar a Holdon, Tomit Pizzicato, Lomtalanítás, Keserű krémes, Három koporsó, Hazug, Aoi, Czukor-show. Utóbbival az egyesület által működtetett Kamara Savaria tevékenységének talán legnagyobb sikerét érte el, mikor 2007-ben a Dömötör Tamás rendezte előadás bekerült a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába, ahol a legkisebb költségvetés ellenére, a kritikusok és a nézők elismerése mellett két díjat is kapott: Anger Zsolt (Legjobb férfi szereplő), Vasvári Emese (Legjobb női mellékszereplő). A Magyar a Holdon című koprodukciós előadás tavaly szakmai elismerést aratott: a nyíregyházi Vidor fesztivál fődíját nyerte el.
A színházbarátok darabjaiból több a Weöres Sándor Színház repertoárjában is helyet kapott: Hazug, Sóska sült krumpli, Czukor-show, Három koporsó.
A közgyűlésen Jordán Tamás hangsúlyozta: - A Weöres Sándor Színház kezdettől számított a Kamara Savariára, épített a színházbarát egyesület által létrehozott értékekre.
megosztás
Gomba
2009. április 20.






