Országos az érdeklődés a Szakmák Színháza iránt

országos az érdeklődés

Jordán Tamás ötletéből és rendezésében a kétkezi szakmák népszerűsítése áll a Weöres Sándor Színház rendhagyó előadásának középpontjában. A WSSZ és a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös kezdeményezésére már Herczog László szociális és munkaügyi miniszter is felfigyelt.

Merlin, Jancsi és egy életre kelt madárijesztő. Ők a főhősei annak a mese világába ágyazott történetnek, amelyen keresztül a hiányszakmák rejtelmeit és azok szépségét mutatja meg a fiataloknak a WSSZ társulata.

Merlin, a varázsló a házasélet mindennapjait éli: épp az őt nehezen megértő felesége korholását hallgatja - mert még mindig nem készült el a tíz éve megígért madárijesztővel -, miközben ifjú barátját, a 13 éves Jancsit várja, aki hozzá fordul pályaválasztási tanácsért. Hogy a házsártos Sárának vagy a feladatban mindig izgalmat kereső Merlinnek jön kapóra Jancsi kérése, az nézőpont kérdése, mindenesetre a varázsló úgy dönt, ha már nem menekül a madárijesztő-készítés elöl, hát azon keresztül mutatja meg Jancsinak, mit is csinál valójában egy-egy szakmunkás. Együtt álmodják meg a beszélni is tudó madárijesztő-robotot, elnevezik Dórinak, majd mesterembereket hívnak segítségül a megvalósításához. Így kerül Jancsi a legkiválóbb műhelyekbe, ahol maga is beáll esztergályosnak, asztalosnak, műszerésznek és szabónak, hogy a madárijesztő testet, szívet és ruhát kaphasson. Egy napon azonban Dóri rosszul lesz – hogy miért, az egyelőre maradjon titok -, de hiába az ápolók áldozatos segítőkészsége, a madárijesztő mégis csak egy bábu, rajta nem a kórházban tudnak segíteni. Dórit csak saját megálmodója, Jancsi szeretete tudja felébreszteni csipkerózsika álmából. A történet végén már végleg a mese birodalmában vagyunk: a madárijesztő valóban életre kel, a robotlányból gyönyörű, ifjú hús-vér Dóri lesz.

Jordán Tamás ezzel az előadással is azt szeretné megmutatni, hogy a színház a maga nyelvén mennyi mindenhez hozzá tud szólni. A társulat most nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy színpadi jelenetek segítségével mutassa be és tegye vonzóvá azokat a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság által megjelölt szakmákat, amelyekben jelentős a szakember hiány. A színház és együttműködő partnerei általános célja azonban túlmutat ezen: közösen szeretnék visszaadni a szakma becsületét is.

A mintegy 50 perces előadás nem csak témájában újszerű. Készítői a vászon és a valós tér összekapcsolásának egy érdekes megoldását is alkalmazzák a színpadon. Íme:

A kamara előkészítő munkájának köszönhetően a rendhagyó előadás máris nagy népszerűségnek örvend: a jövő heti bemutatókra negyven általános iskolából közel 1400 pályaválasztás előtt álló diákot, illetve szüleiket várja a színház a megye minden részéről. De nagy az érdeklődés a megyehatáron kívül is. A Szakmák Színházát a közeljövőben a régió többi megyeszékhelyén is bemutatják, illetve meghívást kapott az áprilisban Budapesten megrendezendő Szakma Kiváló Tanulója Versenyre, hogy az azon résztvevő 4000 diák is láthassa.

SZAKMÁK SZÍNHÁZA

Előadások:
január 25-29, hétfő-péntek, 15 óra

MERLIN Jordán Tamás
SÁRA, A FELESÉGE Vlahovics Edit
JANCSI Balogh János
DÓRA Varga Dóra
DÁVID Budai Dávid

A filmen szerepelnek:
Bukvai Albertné
Papp-Ionescu Dóra
Unger Tünde
Varga István

Író: Sultz Sándor
Rendező: Jordán Tamás

A filmbejátszások rendezője: Horgas Ádám
Operatőrök: Kaczmarski Ágnes, Wolf Ferenc
Hangmérnök: Joós Márton

Szakértők:
Bukvai Albertné
Varga István

Támogató:
Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet

Külön köszönet:
Szombathelyi Regionális Képző Központ
OÁMK Teleki Blanka Szakképző Iskola Varrodája
Szent-Györgyi Albert Középiskola
BPW-Hungária Kft.
Stern Győző

Együttműködő partnerek:
Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége
Vállalkozói Központ
Pannon Novum Innovációs Ügynökség

megosztás wssz
2010. január 20.