A szalmakalap olasz, a bohózat viszont francia
A Karneválszínház hagyományosan arra való, hogy „belevezesse” a közönséget a Savaria Történelmi Karnevál forgatagába. A Weöres Sándor Színház megalapítása előtt az alkalmi nyári társulat szoros karneváli kötelékben működött. Jordán Tamás, a WSSz igazgatója többször utalt már arra, hogy a rendszeressé váló karneváli meghívások (meg az integetés a fölvonulás élén, a római bigáról) révén szerette meg Szombathelyt, a karneváli fellépések vezették el őt magát is a Weöres Sándor Színház megalapításához. Amikor viszont (2007-ben) megszületett a város első kőszínháza, magától értetődő volt, hogy a karneváli előadást is a társulat hozza létre; nemegyszer vendégjátékosok meghívásával. (Így örülhettünk például Lázár Katinak, Udvaros Dorottyának, Bezerédi Zoltánnak – vagy a drága emlékű Hollósi Frigyesnek.) A Karneválszínház az elmúlt években színházi értelemben „nagykorúvá” vált, bár a nappali fényben való játék ma is régebbi korok színházi szokásait idézi –, ebben rejlik a szombathelyi nyári színház bája és egyedisége. Na de ez még a próbaidőszak kezdete, a Weöres Sándor Színház hűvös nagytermében (el is kel a légkondicionálás a péntek délutáni nagy hőségben).
Ezúttal a francia komédia 19. századi atyamestere, Eugene Labich Olasz szalmakalap című, lehetetlen helyzeteket és félreértéseket produkáló bohózatán dolgoznak a színészek Réthly Attila vezetésével. A rendező tavaly debütált a Karneválszínházban a Félúton a Fórum felé című különleges musicallel, és most – szerencsénkre – ismét visszatér szülővárosába. Mert Szombathelyen született (tavaly nyáron sorra fedezte fel újra a régi helyeket), csak éppen kinőtt a kiskamasz korból, amikor a család elköltözött a vasi megyeszékhelyről. Szóval Réthly Attila tulajdonképpen hazajön, amikor Szombathelyen rendez. A Labiche-bohózat Hamvai Kornél üdítő és már megint sorozatos nyelvi poénpetárdákat hajigáló fordításában a „mulatságos nyáresti ámokfutás sok zenével” műfaji definíciót kapta.
Az alaphelyzet szerint bizonyos „Fadinard esküvőjének ragyogó reggelén a lova megeszi egy tilosban járó úriasszony szalmakalapját. A hölgy és ellentmondást nem tűrő szeretője hazáig üldözik, és nem tágítanak: a kalap pontos mását követelik, hogy le ne bukjanak a féltékeny férj előtt. Fadinard elindul a kalapért...”A péntek délutáni próbán Champigny grófnő – Németh Judit – szalonjában vagyunk, nagy vendégség várható: „Ha zsúr van, akkor zsúr van.” Ott tartunk, hogy Achille – Kenderes Csaba egyetemi hallgató a jövő évadra Szombathelyre szerződött „kaposvári különítményből” – korábban érkezett, mint várták: „Remek hírem van. Szerényen hozzájárulnék a műsor sikeréhez. Írtam egy szerelmes románcot. Kis dedikált dal. A címe: Szívemben mindig nyár van.” De ha francia bohózat, akkor Achille természetesen elegánsan raccsol. Nem is raccsol: az „r” helyett következetesen „l”-t mond. És akkor most tessék kipróbálni, mit mond valójában Achille, amikor megnevezi a „kis dedikált dal” címét: „Szívemben mindig...” Nyál vagy nyár, Champigny grófnő így is, úgy is elígérte már a műsort, Szopranellinek, a „világhírű” tenornak (vigyázat, sznobéria beindul!). Ebben a résben érkezik meg az eltűnt kalap nyomában járó Fadinard, Hajmási Dávid (ő is Kaposvárról). A bohózati törvények szerint Champigny grófnő kétely nélkül Szopranellinek nézi: „Hedonista mediterrán férfiideál.”A helyzet a premierig csak fokozódik.
Vonatkozó cikk:
Karneválszínház: Olasz szalmakalap
Karneváli előadás: olvasópróba
Karneválszínház 2013 - Félúton a Fórum felé