ugrás a tartalomra

Felnőtteknek is szóló mese

2015. október 18.
Felnőtteknek is szóló mese. Mese, mert aki egyértelműen rossz, az egyértelműen rossz, aki egyértelműen jó, az egyértelműen jó. Van benne lehetőség kilépni valamiből, ez teszi felnőttessé.

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán 1986 nyarán írta meg „A padlás” című musicalt Zsennyén. 1988-ban a Vígszínházban mutatták be, az LGT együttesben akkorra már összeszokott alkotópárosként működő Presser és Sztevanovity „félig mese, félig musical” műfaji megjelölésű darabját. A szerzőpároshoz, a librettó társalkotójaként, Horváth Péter drámaíró csatlakozott. A mű, azóta az ország szinte valamennyi színházát bejárta. Presser Gábor szerint, „talán annak köszönhető a megtisztelő fogadtatás, hogy a mű egy családi, vagy közösségi darab, amely teljesen mentes a politikától és a történelemtől”. Lámpás, a szerelmespár Rádiós és Süni, a folyton szilvás gombócot készítő Mamóka és a többiek története 9-től 99 éves korig mindenkinek szól.

 

 

 

Vonatkozó cikk:

Gyulai Júlia: "A táncban találtam önmagamra”

A padlás