ugrás a tartalomra

Horváth Ákos-2013.05.13.

2013. május 13.
Szombathelyen, 1913. június 22-én, eme verőfényes napon, világra jött a későbbi zseniális költő, Weöres Sándor, ekkor még csak Sanyika, és hát az orvos sírt fel először.

Meg most mi. Miért nem születnek a zsenik télen? Vagy ha már nyáron, miért írnak színdarabot? Vagy, ha már írnak, akkor miért nem zenés vígjátékot? Persze ez csak vicc. A Szent György és a Sárkány, amit holnap kezdünk el próbálni Valló Péter rendezésében, szívbemarkolóan szép darab, és a szombathelyi születésű zseni írta. "Bóbita, bóbita táncol..." na ez nincs benne, viszont benne van Sodró Eliza és Czukor Balázs, mint szerelmesek, és Fekete Ernő, mint Szent György. És színházunk Nagyasszonya, aki a százéves anya királynét (Inganga, de szép név) játssza: KISS MARI!

Persze az Igazgató úr is játszik benne, meg még sokan.

Más. Voltunk Pesten. Illetve Budán. Kirándulni az én kedvesemmel, aki nem ByeAlex, hanem Gyöngyvér. Libegő és az Erzsébet-kilátó mellett még színházba is eljutottunk, a SZINDRA Társulat előadásában megtekintettük Molnár Ferenc Üvegcipő című remekét, amit a következő évadban mi is műsorra tűzünk. A Földessy Margit által vezényelt csapat nagyszerűen és igazán magas színvonalon játszott. És az én gyönyörű-okos lányom is közéjük tartozik. Hajrá Nékik!

Mi meg ma este megünnepeljük Hubay barátunk nem olyan sokadik születésnapját!

 

 

 

Előző bejegyzés:

Horváth Ákos-2012.09.15.