ugrás a tartalomra

Jordán Tamás a nyerő

2012. május 30.
Szerdán délután zárt ajtók mögött tanácskozott a szombathelyi kulturális bizottság. Az ügyek érzékenységét mutatja, hogy a két téma megtárgyalására mintegy két óra kellett a tagoknak.

Koltay Gábor nem jött el, így Dömötör Tamásnak és Jordán Tamásnak tették fel kérdéseiket a bizottság tagjai. És azért tartott a meghallgatás és az ülés ilyen sokáig, mert sok kérdés volt – mondta Sági József, aki arról számolt be, hogy Dömötör nem annyira színházat, hanem társulatot szeretne építeni. Új struktúrát és friss dolgokat szeretne, ha a város nem akar nagyobb változtatást, akkor szerinte is Jordán Tamás a megfelelő ember a feladatra.

Jordán önkritikaként azt fogalmazta meg, hogy még most sem jut el a színház sok értelmiségihez, és a jövőben ezen szeretne változtatni.

A bizottság végül is Jordán Tamást „meggyőző fölénnyel” javasolja igazgatónak, igaz, a másik két pályázó is kapott szavazatokat.

A bizottság ugyanakkor támogatja a gazdasági bizottság azon javaslatát, hogy a javadalmazás egyes elemeit – az alapbéren felüli juttatásokat, melyek közel akkorák voltak, mint az alapbér - felülvizsgálják.

A végső szót a csütörtöki közgyűlés mondja ki, de nehezen elképzelhető, hogy ezek után a közgyűlés nem Jordán Tamás mellett dönt, különösen annak tükrében, hogy információink szerint a gazdasági bizottság is a jelenlegi igazgató mellett tette le a garast.

 

 

 

 

Vonatkozó cikk:

Igazgatói pályázatok

 

 

 

Fotó: Mészáros Zsolt

szerző: Alon (szerző: Józing Antal)