ugrás a tartalomra

Kálmánchelyi Zoltán-2012.09.19.

2012. szeptember 18.
Elkezdődött a színházi évad, rögtön bele is vetettük magunkat az első bemutatóra készülő darab munkálataiba. És, ahogy most az évadterv áll, folyamatosan dolgozni is fogunk.

Bemutatóról bemutatóra él majd mindenki. Ilyenkor az egyszerű felhasználó még a tél előtti utolsó simításokat végzi, ez amolyan őszi nagytakarítás, és vackolás.

A Játék a kastélyban bemutatója után a La Mancha lovagja próbafolyamatai következnek, ami már sejthető, egész napos színházbéli elfoglaltságot jelent. A délelőtti színpadi próbák és az esti előadások között, ének- és táncpróbáim lesznek, vagy egy tavalyi, de repertoáron tartott produkciót újítunk fel.

Emellett vackolni már igazán nem marad idő. Tehát nincs más megoldás, mint még az első bemutató előtt felkészülni.

Az én esetemben - ha igen-igen pontos akarok lenni, mivel MOP(SZ)-ház béli bérlemény nyújtotta előnyök legalább felét Linda élvezi: a mi esetünkben - a vackolás nem csupán gyűjtögetés a zord időszakra, hanem a szeretett otthonkának egyfajta átszervezésével, haszontalan dolgok leselejtezésével és új, boldogsághormon-serkentő elemek (elemek! hülye szó, miért írod le? inkább cuccok, dolgok, egyik se jó, stb.) beépítésével is jár. (Tehát elemek: mint az évek óta szükséges, a beépített konyhai asztal sajátosságánál fogva a szokottnál magasabb konyhai szék, vagy a lakásban itt-ott kallódó könyvek, dobozok, festékek és ecsetek, számítógép- és fényképezőgép-alkatrészek, cipők és papucsok, valamint egyéb lomok összerendezésére szolgáló polcok, továbbá függöny, babzsákfotel, ilyenek... Az ecetet se felejtsem, vízkőteleníteni is kell!

E sok cuccal megpakolt, tömött kölcsönjárművel indultam tegnap Szombathelyre. A tervezett 15 órás indulás helyett csak fél nyolckor sikerült a benzinkúttól startolnom, kissé megcsúsztam a babzsákokon, alig tudtam betuszkolni őket a hátsó ülésekre, nem csoda, a 226 cm magas polclábakkal sem hoztam magam könnyű helyzetbe… (Anyu, kösz a rakott krumplit, kint felejtettem estére, sőt reggel sem tettem hűtőbe, de este tuti vacsora lesz!)

Végre úton, fél nyolc, az annyi, mint háromórás út, mondjuk, egyszer megállok valahol egy felüdülésre, plusz fél óra, tizenegyre már otthon is. Felpakolok féléjfél, és jöhet a blog…

Villognak szemből. Biztos valahol mérnek. Lassítok, már negyven. Végetábla, tovább. Villognak. Sőt nemhogy villognak, felnyomják a reflektort. Benzinkút, kiszállok, körbejárom a toyotát… Lámpaellenőrzés: helyzet, tompított, távolsági… Mind jó. Én legalábbis látok, sőt minden jel arra mutat, hogy engem is látnak. Tovább!

Villognak… reflektor… már le sem veszi… Kútról kútra haladva kikötöttem Várpalotán. Kiszállok. No, jó, a fényszóró egy kicsit erősebben világít, de engem például nem vakít. Próbálom szimulálni, mit is láthatnak a szembejövők: megyek kilencvennel, ők is, az már száznyolcvan. Tudok ennyivel futni? Nem, de legalább valamennyivel. Az ülés lejjebb van, jut eszembe, már guggolva futok… Semmi: OK fényesebb, de NEM VAKÍT… Tovább!

Veszprém. Rendben, ha már a szembejövő rendőr is villog, akkor vakít. Benzinkút. A műszerfalon találok valami tekergetős kapcsolót egy reflektor ikonnal. Tekergetem: semmi változás. Motorháztető fel. Még sosem láttam toyotát innen… Műszerfalon tekergetős kapcsoló bizgentyűzése: kismotor kerreg; reflektor: semmi. Akkor szétszedem, megjavítom, beállítom kézzel! Szerszám semmi. Fél tizenkettőkor a kutasnak: ne haragudj, értesz a reflektorokhoz? Majd kiderül. Hatalmas, piros szerszámos doboz, láda, szekrény, már-már konténer, benne minden… Persze toyotát még ő sem látott, viszont tettre kész. Félegyre lebontottuk a kocsi elejét, egyre már vissza is szereltük. Kicsit… mintha már… nem vakítana annyira… Biztonság kedvéért vettem egy tekercs fekete szigszalagot… Tovább!

Villognak. Nem hiszem el! Benzinkút, elő a szigszalaggal, morcítok! Két csík fentre, talán elég. Tovább!

Villognak. Parkoló. Még három csík. Tovább!

Háromnegyed kettő.
Nyugalom.
Közben a Petőfin Quimby… „autó egy szerpentinen…” „szinte csak a semmi tart…” „szemben a nap zuhan…” „és a forgószél elvitte a vihart…”
Villognak, az egyik dudál is. Út széle… Még négy csík, öt, hat, csak ne vakítson már!

Fél három. Szombathely. Még egy-két villantás a városban is, de már nem érdekel, úgyis szerelőhöz viszem… „a forgószél elvitte a vihart”.

Felcuccolok: három. Blogot kéne írni, persze, blogot, holnap kilenckor várják, de miről… Szerencsére az üres hűtőben egy hűsséges sör még csücsült. Lassan iszom. Közben valahogy egy szék összeáll. Ráülök, kipróbálom: magassága jó… illik is ide… pont ilyenre gondoltam. A többit majd holnap, fél négy…

Álmomban rókák és őzek futnak mellettem a kivilágított nyolcasúton, miközben egy babzsákfotelen suhanok… Szemben a nap zuhan…

Vízkőtelenítenem kell, holnap veszek ecetet.

 

Mellékletek:

http://www.kreszmester.hu/jog/lm_pg_127.html

http://www.youtube.com/watch?v=C6enKpcbJFM