ugrás a tartalomra

Nála jobban senki nem játszott Shakespeare-t

2016. április 12.
Bajomi Nagy György kapta az idén a Gábor Miklós-díjat a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásában nyújtott Hamlet-alakításáért. A Hamletet Czukor Balázs rendezésében 2015. április 7-én mutatta a színház.

Az elismerést Vass Éva, a művész özvegye alapította 2000-ben, a Gábor Miklós születésnapját megelőző egy év legjobb Shakespeare-alakításának díjazására. Az odaítélésről minden évben színházi szakemberekből álló kuratórium dönt.

A Hamletet Czukor Balázs rendezésében 2015. április 7-én mutatta be a szombathelyi Weöres Sándor Színház. A produkció hétfőn este Budapesten, az Átrium Film-Színházban vendégszerepelt. Az előadás végén Kelecsényi László kuratóriumi elnök nyújtotta át a bronzplakettet, Vígh Tamás szobrászművész alkotását a címszerepet játszó Bajomi Nagy Györgynek.

Az elismerés egyik oldalán Shakespeare, másik oldalán Gábor Miklós emblematikus szerepében, Hamletként látható, a Madách Színház 1962-ben bemutatott legendás előadása címszereplőjeként. A díjjal járó pénzjutalmat az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította.

Bajomi Nagy György Szentesen született. A Nemzeti Színház Stúdiójában töltött két év után végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1992-ben, Huszti Péter osztályában. Pályáját Nyíregyházán kezdte, majd a Pécsi Nemzeti Színházban játszott egy évtizedig, azután szabadúszó korszak következett.

Fellépett a Nemzeti Színházban, közben a Tűzvonalban című tévésorozat szereplőjeként széles körű ismertségre és népszerűségre tett szert.

A Jordán Tamás igazgatta szombathelyi Weöres Sándor Színháznak hét éve tagja, s az utóbbi évadokban számos nagysikerű produkcióban vett részt. Székely Csaba Vitéz Mihály című színdarabjának főszereplőjeként díjat vehetett át tavaly a POSZT-on, valamint a nyári Városmajori Színházi Szemlén. A Thália Színház Humorfesztiválján 2015-ben a zsűri különdíját kapta A hülyéje című Feydeau-előadásban nyújtott alakításáért.

A Gábor Miklós-díjat 2000 óta minden évben április 7-éhez, a színész születésnapjához közel adják át. Az elismerést eddig többek között olyan színészek kapták, mint Kulka János, László Zsolt, Blaskó Péter, Pogány Judit, Király Levente, Cserhalmi György, Gálffi László vagy Hegedűs D. Géza.

szerző: Origó, MTI