ugrás a tartalomra

Oblom-off

premier: 2017. október 6.
A korábban több fesztiválon rangos díjjal értékelt előadás Bajomi Nagy György címszereplésével, Valló Péter rendezésében kerül a szombathelyi közönség elé.

Írta: Mihail Ugarov

OBLOM-OFF

színmű két részben

Egy szünettel - 150 perc

Fordította: Radnai Annamária

I. A. Goncsarov Oblomov című regényének motívumai alapján


„Alulírott pecsétemmel igazolom, hogy Ilja Oblomov minisztériumi titkár szívelzsírosodásban szenved, a szív bal kamrájának egyidejű megnagyobbodásával (hypertrophia cordis cum dilatatione ejus ventriculi sinistri), amely a beteg egészségét és életét veszélyes fejleményekkel fenyegeti, s e bajok feltehetőleg a mindennapi hivatalba járásból erednek. Épp ezért e beteges rohamok megismétlődésének és fokozásának megelőzésére fontosnak tartom, hogy Oblomov úr a hivatal látogatását átmenetileg beszüntesse, általában a szellemi foglalkozástól és mindennemű más tevékenységtől való tartózkodást írom elő neki.”

Az 1956-ban született Mihail Ugarov a XIX. századi orosz klasszikus, Ivan Alekszandrovics Goncsarov 1859-ben megjelent remekműve főhősének, a „felesleges ember” típusa legtökéletesebb ábrázolásának szuverén újraértelmezésével arra a reménytelen küzdelemre kívánja figyelmünket irányítani, amely kíméletlen, haszonelvű korunkban az eszményeihez és morális meggyőződéséhez ragaszkodó embert folytonos vereségre kárhoztatja.

A korábban több fesztiválon rangos díjjal értékelt előadás Bajomi Nagy György címszereplésével, Valló Péter rendezésében kerül a szombathelyi közönség elé.

 

Szereplők:

Oblomov Bajomi Nagy György

Zahar, az inasa Trokán Péter

Arkagyij, az orvosa Kálmánchelyi Zoltán

Stolz, a barátja Szerémi Zoltán

Olga, a szerelme Józsa Bettina, Hartai Petra

Psenyicina, a háziasszonya Csonka Szilvia

Süle Eszter

Unger Stephan



Alkotók:

Díszlet Valló Péter

Jelmez Benedek Mari

Dramaturg Duró Győző

Zeneszerző Melis László

Korrepetítor Falusi Anikó

Súgó Papp-Ionescu Dóra

Ügyelő Bors Gyula

Rendezőasszisztens Kapornaki Rita


RENDEZŐ Valló Péter

Bemutató: 2017. október 6. 19 óra, Márkus Emília terem