ugrás a tartalomra

Tíz bemutató a következő évadban

2014. május 8.
Tíz bemutatót tervez a következő színházi évadban a Weöres Sándor Színház, a műsortervet Jordán Tamás ismertette csütörtökön. Bérleten kívül két Shakespeare-előadás látható.

A teátrum igazgatójának szavai szerint egy sikeres évad végén és egy még sikeresebb előtt áll a szombathelyi színház társulata, amely ősszel és tavasszal is két-két bemutatót tervez Nagyszínpadán és a Márkus Emília teremben is bérletesei számára, ezen kívül pedig két bemutató lesz bérleten kívül.

A évad első előadása a nagyszínpadon Eisemann Mihály: Én és a kisöcsém című darabja lesz Koltai Róbert rendezésében és főszereplésével, ugyancsak a Nagyszínpadon állítják majd közönség elé Georges Feydeau: A hülyéje című művét, amelyet Réthy Attila rendez.

A Márkus Emília teremben elsőként Dosztojevszkij: A szelíd teremtés című művét láthatja a közönség Ivo Krobot rendezésében, majd Pintér Béla-Darvas Benedek zenés darabja, a Parasztopera kerül színre Mohácsi János vezényletével.

A tavaszi bérletes előadások sorában a nagyszínpadon Eugene O'Neill: Hosszú út az éjszakába című darabját mutatják be Szabó Máté rendezésében, majd Neil Simon-Cy Coleman-Dorothy Fields: Sweet Charity című darabját állítja színpadra Béres Attila.

A Márkus Emília teremben mutatják be tavasszal Székely Csaba: Vitéz Mihály című darabját szintén Béres Attila rendezésében, végül pedig Viktor Hugo: A király mulat című művét rendezi meg Valló Péter.

A két bérleten kívül mutatják be Shakespeare Hamletjét Czukor Balázs sajátos értelmezésében kevés szereplővel, majd ugyancsak Shakespeare: A makrancos hölgy című komédiáját láthatja a közönség Alföldi Róbert rendezésében.

Jordán Tamás évadismertető sajtótájékoztatóján szólt arról is: műsoron marad több, jelenleg is futó előadás, köztük Füst Milán Máli nénije és A dzsungel könyve is.

Közlése szerint a színháztól öten távoznak, öten viszont érkeznek is a társulatba a következő évad indítása előtt. Szavai szerint nyáron újra lesz majd Karneválszínház, ahol idén egy Labiche-darabot láthat a közönség Az olasz szalmakalap címmel. A nyári hónapokban a Krúdy-klub teraszán megkezdi működését egy a világ filmművészetének kultikus alkotásaiból válogató kertmozi.

Tájékoztatása szerint tovább folytatódnak a következő évadban a Weöres Sándor Színházban a Thea-Tér programok, a Színházszerda, a Lamantin-klub és a Kötelező olvasmány, valamint lesznek újabb időszaki kiállítások is.

 

 

 

Vonatkozó cikk:

Alföldi Róbert és Koltai is rendez jövőre Szombathelyen

Jordán Tamás: a színházi bemutató legyen társadalmi esemény!

Labdák a színházban

szerző: MTI