Varga Dóra-2013.05.09.

Ma Avass Attilával beszélgettem a Cafe Frei-ben. Kedves ember és tehetséges színész. Nem vagyok rá büszke, de hatvan perc alatt többet tudtam meg róla, mint az elmúlt három évben.

Szívesen és őszintén beszélt magáról, már nagyon korán sikeres, de ahogy lennie kell, fájdalmakkal is teletűzdelt pályájáról. Több színházban, sok szép szerepet játszhatott el, míg vissza nem tért szülővárosába. „Kisfiam, te ide akkor fogsz hazajönni, ha itt egyszer színház lesz!” – így búcsúzott tőle annak idején édesanyja.

A beszélgetés után csajos délutánt tartottunk Fekete Lindával és Korponay Zsófival. Színes fölsőben, napszemüvegben limonádézgattunk, és csupa vidámságról beszélgettünk a májusi napsütésben.

Azután megnéztük a Black Comedy főpróbáját. Nagyon tetszett, szívből ajánlom mindenkinek! Remélem sokat fogják játszani. Egy kollégám intésére, miszerint „premier előtt TILOS gratulálni!!!” nem nagyon mertem én semmit se mondani, inkább csak pozitív kisugárzással bólogattam az emberek felé. De ettől annyira zavarban éreztem magam, hogy előadás után gyorsan elhagytam az épületet.

Jövő héten Horváth Ákos fog velem beszélgetni! Izgulok! De persze várom is!

 

 

Előző bejegyzés:

Varga Dóra-2013.05.08.


2013. május 08.