Szilárdi Béla: Ecset és kalapács - Felolvasószínház

premier: 2014. november 4.
Kortársak, két emblematikus nagyság: egyik Nietzsche (Bajuszos), a modern bölcseleti gondolkodás azóta is folyvást hivatkozott elindítója, másik Munkácsy (Szakállas), az akadémikus 19. századi festészet sikeres, divatos atyamestere.

Írta: Szilárdi Béla

SZILÁRDI BÉLA: ECSET ÉS KALAPÁCS - FELOLVASÓSZÍNHÁZ

Ketten egy kórteremben - az elmúlás fenyegetésében: a festő Munkácsy, a filozófus Nietzsche. Ütköző nézetek, ütköző sorsok.

"Kortársak, két emblematikus nagyság: egyik Nietzsche (Bajuszos), a modern bölcseleti gondolkodás azóta is folyvást hivatkozott elindítója, másik Munkácsy (Szakállas), az akadémikus 19. századi festészet sikeres, divatos atyamestere. Mindkettő a szifilisz áldozata, mindkettő paralízis progresszívára ítélve. Az írói képzelet egyazon intézet egyazon kórtermében szembesíti őket a betegség törvénye szerinti sorsukkal, egymással, a képzetes jövővel. Mit roncsol a kór és az idő igazságaikból, hogyan viselik? A betegség azonos, bizonyos értelemben a géniusz szintén, az alapállás azonban élesen eltér. Nietzsche, a romantikából mélységesen kiábrándult filozófus és költő a szellem legmagasabb (magasztosabb?) erkölcsi imperatívuszát vallja, ami egészséges ember számára is erőt meghaladó földadat: alapvetően tragikus világlátás. Munkácsy nagyszerű képességeit, bravúros mesterségbeli tudását lényegében üzleti vállalkozásba öli: művészete a polgár tökéletes kiszolgálása, azaz: alkotói erejének elherdálása. Voltaképpen a szellemről mond le – a romantika közhelyei fejében. A ma átlagembere – nem meglepő módon – továbbra is Munkácsy bűvöletében él, úgyszólván kritikátlanul, normaként tartja számon munkásságát, Nietzsche pedig továbbra is a borzolt lelkű intellektus csemegéje. Műgonddal fölépített, konstruált vitáik két jellegzetes személyiség lehetséges találkozásának allegóriájává lényegíti a kórtermi együttlétet – mintegy két viselkedési paradigmát, mondhatni: normát jelenítve meg, amelyek – természetesen – emberi alap-paradigmák, tehát mindmáig újra és újra érvényre jutnak. Éles megvilágításukat a szélsőséges alaphelyzet, a fenyegetően közeli vég, a pusztulás adja, amikor a két életút kibicsakló párhuzamait észlelhetjük. A megoldásról, amely semmi esetre sem lehet föloldás, a tudat gyors roncsolódása, a teljes szellemi leépülés gondoskodik."

Fábián László


KÖZREMŰKÖDIK Szerémi Zoltán Jordán Tamás Bálint Éva Horváth Ákos Balogh János Avass Attila Jámbor Nándor Hartai Petra



Időpont: 2014. november 4. 20 óra

Helyszín: Weöres Sándor Színház, Stúdiószínpad

Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.