ugrás a tartalomra

Szivárvány havasán - Köpönyeg és palást

premier: 2016. március 5.
2014-ben nyílt drámapályázatot hirdetett Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata. A nyertes pályaművet márciusban műsorára tűzi a Weöres Sándor Színház.

Írta: Szombath András

SZIVÁRVÁNY HAVASÁN - KÖPÖNYEG ÉS PALÁST

dráma

Egy szünettel - 110 perc

2014-ben nyílt drámapályázatot hirdetett Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata. A nyertes pályaművet - Szombath András: Szivárvány havasán - Köpönyeg és palást című drámáját - 2016-ban műsorára tűzi a Weöres Sándor Színház.

Idén ünnepeljük Európa egyik legnagyobb szentje, Szent Márton születésének 1700-adik évfordulóját. Mint köztudott, Kr. u. 316-ban Savariában látta meg a napvilágot, s bár ifjúkorában messzire került szülővárosától, negyvenévesen, immár keresztény hívőként visszatért ide, hogy hirdesse hitét és megkeresztelje az édesanyját. Egész élete a szeretet, a könyörületesség, az alázat és a bátorság gyakorlásában telt el, s amikor 81 éves korában, a franciaországi Tours püspökeként meghalt, már csodatévő szentként tisztelték. Mindmáig személyéhez kötjük az európai identitástudat humanista értékrendjének – az igazságosság, a tolerancia, a szolidaritás, a segítségnyújtás, a szellemi és anyagi javak megosztása morális elvének – megteremtését. Példája átível nemzeteken és nemzedékeken, áthatja földrészünk múltját és eszmei örökségét, s kalauzunk lehet Európa közös szellemiségének megtalálásához.

"Szombath András darabja a katolikus egyház sorsfordító éveit dolgozza fel, amikor az államhivatássá vált kereszténység próbálja megtalálni a helyét a császári hatalom partnereként. Ez a helyzet a jámbor püspökök és más, egyházi méltóságok között viszályt teremt, azt is mondhatnánk, - keresztényietlen viszályt – mert vannak közöttük, akik meg akarják tartani az egyház függetlenségét, és vannak, akik alkalmazkodnának az új, immáron hatalminak nevezhető helyzethez, és saját vágyaik kielégítésére használják fel azt." - mondja Babarczy László.

A Szivárvány havasán - Köpönyeg és palást - története 384-ben játszódik, két helyszínen, Burdigala-ban (Bordeaux) és Treveriben (Trier).

„Az előadás azért időszerű 2016-ban, mert Szent Márton példamutatása ma is elszántan és ellentmondást nem tűrően száll szembe a meggazdagodással, fényűzéssel és az elvilágiasodással, továbbá azért, mert a hit az ember életében ma is mindennél fontosabb.” – Jordán Tamás.


 



 

Vonatkozó cikk:

Drámapályázat Szent Márton tiszteletére

Szent Márton - 2016 - Szombathely

Szereplők:

Instantius, püspök, Priscillanus szövetségese Jordán Tamás, Kenderes Csaba, Trokán Péter, Endrődy Krisztián, Matusek Attila, Kelemen Zoltán

Delphinus, Burdigala püspöke Horváth Ákos

Héraiskos, püspök, Kopios Avass Attila

Evodius, praefectus, a vizsgálat vezetője Vass Szilárd

Nona, szolgálólány Edvi Henrietta

Kincstárnok Szabó Róbert Endre

Németh Judit

Ostyola Zsuzsanna

Németh Gyöngyi

Móri Csaba Kecsa



Alkotók:

Dramaturg Barták Balázs

Zene Melis László

Díszlettervező Pilinyi Márta

Jelmeztervező Cselényi Nóra

Korrepetítor Falusi Anikó

Kellékes Poór Éva

Súgó Balogh Lívia

Ügyelő Győrváry Eszter

Rendezőasszisztens Móri Csaba Kecsa


RENDEZŐ Babarczy László

A zenei felvételen közreműködnek a Nyugat-magyarországi Egyetem Zenei Intézeti Tanszékének hallgatói.

Bemutató: 2016. március 5. 19 óra, Nagyszínpad

 

Az előadás színpadra állítását Magyarország Kormánya, Szombathely Megyei Jogú Város és a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatta.