ugrás a tartalomra

Titus Andronicus

premier: 2018. november 30.
Az ókori Rómában játszódó történet Shakespeare egyik korai drámái közé tartozik. A tragédiát Pálfi György viszi színpadra, a filmrendező első alkalommal rendez a Weöres Sándor Színházban.

Írta: William Shakespeare

TITUS ANDRONICUS

tragédia két részben

Egy szünettel - 180 perc

Átdolgozta: Thuróczy Katalin

A római nép hosszú évek óta háborúban áll a gótokkal, hadvezérük Titus Andronicus. Miközben a császár halálát követő belviszályok gyengítik a római birodalmat, Titus a gótokon aratott győzelmei által egyre nagyobb befolyást szerez a döntéshozók szűk körében. A kor, melyben Titus mindent megtesz azért, hogy becsületes, tiszta ember maradjon, veszélyes, kiszámíthatatlan. A hadvezér hiába igyekszik, egész családja végzetes helyzetbe kerül. A Titus által Rómába hozott foglyok, köztük a gót királynő, Tamora, olyan cselszövést eszelnek ki, melyben csak azok maradhatnak pozícióban, akik semmitől sem rettennek vissza, még emberi mivoltuk elvesztésétől sem.

Az ókori Rómában játszódó történet Shakespeare egyik korai drámái közé tartozik. Ma már valódi erejét nem a véres jelenetek adják, ahogy Shakespeare korában, hanem a történet hátborzongató kiszámíthatatlansága, a kor ábrázolása, melyben bármi megtörténhet.

A tragédiát Pálfi György viszi színpadra, a filmrendező első alkalommal rendez a Weöres Sándor Színházban.

"Pálfi György a Taxidermia című filmmel lett ismert és elismert a magyar film - és színházi világban. Utána több filmmel is felhívta magára a figyelmet. Nekem a Szabadesés című filmjében volt szerencsém vele munkában is találkozni. Kevés az a filmrendező, aki a színész munkájában ennyire figyelmes és segítőkész lenne. Amikor megtudtuk, hogy színházi rendezésre is vállalkozik (TRIP Színház, Engedj be), úgy gondoltam, hogy a szombathelyi társulat fogékony arra a világra, mely Pálfi György munkáiban érzékelhető. Különösen érvényes lehet ez Shakespeare Titus Andronicus darabjára, melynek színpadra állítása nagy kihívás a rendezőnek és a Weöres Sándor Színháznak egyaránt."

Jordán Tamás


Szereplők:

Titus Andronicus Bajomi Nagy György

Saturninus Orosz Róbert

Tamora, gót királynő Gubík Ági

Lavinia, Titus lánya Gonda Kata

Demetrius, Tamora fia Jámbor Nándor

Chiron, Tamora fia Kenderes Csaba

Bassianus, Saturninus öccse Horváth Ákos

Aaron, Tamora testőrparancsnoka Antal D. Csaba

Marcus Andronicus, Titus bátyja Szerémi Zoltán

Lucius, Titus fia Endrődy Krisztián

Bolond Kálmánchelyi Zoltán

Dajka Kiss Mari

Road 1. Trokán Péter

Road 2. Avass Attila

Quintus, Titus fia Balogh János

Martius, Titus fia Szabó Róbert Endre

Mutious, Titus fia 20-25 Matusek Attila

Publius és Alarbus Kelemen Zoltán

ifj. Lucius, Lucius fia, Titus unokája Újhelyi Barna



Alkotók:

Jelmeztervező Müller Kata

Díszlettervező Törőcsik Ambrus

Grafika Borbás Róbert

Mozgás Móri Csaba Kecsa

Kellékes Pados Bernát, Gayer Helga

Súgó Papp-Ionescu Dóra

Ügyelő Bors Gyula

Rendezőasszisztens Kapornaki Rita


RENDEZŐ Pálfi György

Bemutató: 2018. november 30. 19 óra, Nagyszínpad

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogyaz előadás a nyugalom megzavarására alkalmas fény - és hanghatásokat tartalmaz!