ugrás a tartalomra

Huszonkét ember negyvennégy lábbal

2012. október 11.
Szerémi Zoltán gitározott és Nagy Cilivel énekelt a Cafe Frei eheti eseményén. A Színházszerda kérdezője és válaszadója is rendez ebben az évadban. Erről is szó esett.

Mindketten a Játék a kastélyban játszanak, ők alakítják a rajtakapott párt. Szerémi Zoli épp a Színházszerda napján kezdte az új előadás, a La mancha lovagja próbafolyamatát, a darabban ő alakítja Cervantest és Don Quijotét.

Nagy Cili idén rendez is: Tasnádi István Bábelna - Nyelvleckék hala(n)dóknak, vidám, zenés manipulációját viszi színre. A zenét Szerémi Zoli szerzi. Egyébként ő ugyancsak rendez ebben az évadban, ahhoz is ő írja a betéteket.

Szerémi Zoli Arról is faggatta Cilit, hogy miként került Szombathelyre.

- Alföldi kirúgott a Nemzetiből, szabadúszó lettem, de nem volt nagyon víz a medencémben, amelyben tudtam volna szabadon úszni, így kerültem ide. Aztán a Tűzvonalban forgatásán az egyik színésznő ajánlott be Tamáshoz, akinek eszébe jutott, hogy anno nála voltam a Nemzetiben, sőt az ő osztályába jártam 2002 és 2006 között, mikor tanított a Színház és Filmművészeti Egyetemen.

Cili nem szeretett főiskolára járni, mert minden reggel tréningre kellett menni, folyton izomláza volt, nem tudta kipihenni magát, hiszen éjfélig próbált, másnap meg kezdődött minden újra. Huszonketten jártak egy osztályba, jó képzést kaptak, külföldre is jártak fellépni. Az egyik előadásuk – a 44 FEET – szenzációs sikerrel ment. Huszonkét ember negyvennégy lábbal táncolt: innen a cím.

("A 44 FEET című előadást, a fiatal zeneszerző, Sáry Bánk "hangszerelte" a 22 növendék hangjára, míg Kiss Erzsi a zene nélküli részeket töltötte meg hangzókkal, hangzásokkal. Az így komponált és táncolt egységet, mint egy tánckar, akik magukat kísérik a saját maguk által képzett hangokkal, saját testüket használva a hangszerként, adják elő a színi hallgatók, az Egyetem mozgástanárai, koreográfusai által 22 testre "szabott", koreografált alkotásban. - PORT.hu)

Legközelebb, október 17-én a Chicago-ban látható Cili táncolás és éneklés közben.

A Színházszerdán ezúttal nem csak beszélgettek, hanem énekeltek is a főszereplők: Cseh Tamás -, Koncz Zsuzsa-dalokat hallhatott a közönség.