ugrás a tartalomra

Öt perc nevetés, két perc sírás

2014. február 13.
Február első Színházszerdáján a Weöres Sándor Színház aktuális készülő bemutatója került terítékre a Cafe Frei-ben. Michael Fryan-Hamvai Kornél: Szigliget című bohózatát Balikó Tamás rendező adaptálja színpadra.

Lesznek kacagtató, és drámai jelenetek, így a Szigliget előadása vélhetően kielégíti a könnyed szórakozásra váró, és az elgondolkodtató műveket szerető nézők igényeit is.

Balikó Tamás rendező csaknem tíz évig a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója volt. Jordán Tamással közösen a POSzT megalapítója (Pécsi Országos Színházi Találkozó). 2011-ben már rendezte a Szigligetet. Szerinte nagyon jó színészcsapat van a szombathelyi színházban, és már az olvasópróba nagyon jó benyomást tett rá, már most működik a darab. Nagyon izgalmas előadást vár.

A beszélgetés kezdetén viccesen megjegyezte: régi, jó barátok Trokán Péterrel, régen találkoztak, kíváncsi rá, mi történt vele az utóbbi időben. Péter innen átvette a szót. A rendező fél órával később megjegyezte, a fenti mondását humornak szánta, nem hitte, hogy tényleg ez lesz a forgatókönyv...

A darab 1953-ban játszódik a szigligeti alkotóházban. Trokán Péter két személyes történetét osztotta meg ezzel az évvel kapcsolatban.

Egyik a legendás 6:3-as futballgyőzelem a foci hazájának, Angliának válogatottja ellen a nagyhírű Wembley Stadionban. Nagy élmény volt ennek az átélése. A győzelem több hétig tartó eufóriát váltott ki az országban, mosolyogtak az emberek, egyfajta nemzeti büszkeség töltött el mindenkit.

A másik eset, még személyesebb jellegű: Édesapja a háború után 1946-tól 1949-ig édesanyjával közösen fűszerüzletet üzemeltetett Újpest központjában. Éjjel-nappal elkötelezetten dolgoztak. A sok munka meghozta gyümölcsét, sikeres lett a bolt. Aztán 1949-ben pártirodának szemelték ki a pártmunkások, be kellett zárniuk. Új helyen, a környék családi házas övezetében sikerült újra üzletet nyitni, igaz csak kisebbet. Ezt is felfuttatták. De a működés negyedik évében 1953-ban az elvtársaknak szemet szúrt, ezt is bezáratták. Édesapját akkor, egyetlen egyszer látta sírni...

Visszatérve a darabhoz. Hamvai Kornél Michael Frayn, a nagy sikerű Függöny fel! című bohózat írójának Balmoral című művét adaptálta az ötvenes évek szigligeti alkotóházába, így lett a címe Szigliget.

A mű nemcsak görbe tükröt tart az akkori irodalmi elit, az értelmiség elé, hanem a vidám bohózaton túl egyfajta történelmi korrajz. A bohózat ősbemutatója a Nemzeti Színházban volt 2007-ben, azóta számos színház mutatta be nagy sikerrel.

A főbb szerepekben: Kiss Mari, Szerémi Zoltán, Trokán Péter, Jordán Tamás, Orosz Róbert, Bajomi Nagy György, Horváth Ákos, Alberti Zsófi, Avass Attila

 

 

 

Vonatkozó cikk:

Aktuális bombarobbanás

Matematikus, focista, színész, rendező

Mágnás Miska Czukor Balázs olvasatában

A WC világnapja Sziszi és Zoli módra

„Nem látott még radiátort?”

Rúdtáncos hastáncosok repedő fürdőruhában

Egy rendező Svejk városából

Kőszívű ember és az improvizáló belső ellenőr

 


szerző: Vaskarika (Szerző: Dart)