Tökéletes fészket akar

Csütörtökön este Szombathely város közgyűlése zárt ülésen hozta meg a döntést: további öt évre Jordán Tamás alapító-igazgatóra bízza a WSSz vezetését. A hír hallatán a bérletvásárlók megrohamozták a jegyirodát.

A döntés pillanataiban Jordán Tamás éppen a színpadon volt az Akacs Mihály utcában: a Ráday-bérleteseknek játszotta az életét egyetlen, nagy rögeszmére föltévő  Arnolphe (más néven De la Souche) urat A nők iskolája című Moliére-komédiában, Valló Péter rendezésében.

Tulajdonképpen ő maga, Jordán Tamás is egyetlen rögeszmére tette föl az életét: ez a rögeszme a színház. Ahogy színigazgatói pályázata (mondhatni vallomásos) zárszavában írja: "Gyerekkoromban egyszer végignéztem, hogy a fecske hogyan építi a fészkét. Lebilincselt a látvány. A fecske pihenés nélkül dolgozott, hihetetlen szorgalommal igazgatta csőrével a növényi szálakat (...). Szájtátva figyeltem és döbbenten megértettem akkor valamit a világból. A fecskét nem érdekli, hogy az ő fészke szebb legyen, nagyobb legyen, mint a többieké. Nincs benne semmi a fészekrakók hiúságából. A génjeibe az a parancs van beépítve, hogy az ő fészke tökéletes legyen a tojásrakáshoz (...). Nem érdekli, nem érdekelheti, hogy a többiek fészke milyen, senkitől nem vár dicséretet, elismerést. Mi, emberek ezzel másképp vagyunk. A hiúság és a versenyszellem  deformálja, megzavarja a tiszta, odaadó működésünket. Nem tudunk eléggé figyelni magára a fészekre. (...)"

Jordán Tamás ezen a ponton azzal folytatja, hogy  ő maga, annyi mindenen túl,  már rendelkezik a fecskék ösztönével: eljött az idő, amikor  nem törődik semmi mással, csak  a misszióval, amelynek alapvető célja,  hogy a Weöres Sándor Színház megváltoztassa  nyitottabbá, színesebbé, barátságosabbá, élhetőbbé tegye  Szombathelyt, pezsgővé és elevenné a város civil és  szellemi életét. Az igazgatói  pályázat utolsó bekezdése így szól: "Ha további öt éven át a helyemen maradhatok, Szombathely olyan színházigazgatóra talál bennem, aki csak a fészekkel törődve megállás nélkül hordja, tapasztja a szálakat. Hogy a fészek tökéletes legyen. Nincs már más feladata az életben."

Amikor csütörtökön este a szombathelyi közgyűlés elsöprő többséggel úgy döntött, hogy Jordán Tamás személyében a folytatásra és az építkezésre szavaz, a ma érvényes politikai logikának ellentmondó, különös precedenst teremtett. Precedenst arra, hogy lám, mégis győzhet  a józan ész. Bár ez a precedens-teremtés talán már 2007. szeptember 27-én megkezdődött:  az akkor szocialista vezetésű közgyűlésben a képviselők egyhangúlag, egyetlen ellenszavazat nélkül hoztak döntést a Weöres Sándor Színház megalapításáról. A következő  önkormányzati választásokon aztán a jobboldal nyert.  És bár a színház helyzete (a költözéssel, az Akacs 7. színházzá alakításának nehézségeivel) nem volt mindig egyszerű, 2011. január 22-én Az ember tragédiájával Szőcs Géza kulturális államtitkár fölavatta Szombathely első, állandó társulattal bíró kőszínházát.

Az első ötéves ciklus leteltével pályázatot írt ki a város tulajdonában lévő nonprofit kft. formájában működtetett Weöres Sándor Színház igazgatói posztjának betöltésére. Amint az köztudott,  három pályázat érkezett: Jordán Tamásé, Koltay Gáboré (aki a kulturális bizottság előtt már nem jelent meg) és Dömötör Tamásé. Koltay Gábor  (ön)jelöltségére nem érdemes szót vesztegetni.  

Dömötör Tamás (Szombathelyen is mindenkinek csak Döme) azonban egészen más kategória; és nem csak azért, mert a szombathelyi születésű filmrendezőnek  és színházi embernek elévülhetetlen  érdemei vannak (biztos utálná ezt a fűrészporos fordulatot)  a szombathelyi színház létrejöttében. Döme nélkül a WSSz sem lenne az, ami. A színházalapítást megelőzően sokéves bozótharccal létrehozott  Kamara Savaria pedig a hírek szerint ma már tananyag a színész-minősítés megszerzéséhez szükséges vizsgán. De. A szombathelyi színház (társulatostul, épületestül stb.) most fejezi be legelső, komfortos (vagyis színházi) körülmények között megvalósuló évadát. Az igazi építkezés most kezdődik-kezdődhet el; és van mire építeni.  A néző is most kezdi megtanulni, mit jelent egy állandó társulattal bíró kőszínház bérletes (vagy nem bérletes) rendszeres látogatójának lenni.  Tanuljuk Mohácsit, tanuljuk Jeles Andrást, tanuljuk önmagunkat. Tanulunk együtt lenni. Tanuljuk a színészeket is. Örülünk, hogy látjuk Kiss Marit: egyként, de nagyon másképpen csodálatosnak Schneider kiasszonyként és Rin anyó szerepében. Örülünk Orosz Róbert kinyílásának, Mertz Tibor arcainak, Kálmánchelyi Zoltán virgonckodásainak, Horváth Ákos villanásainak (stb., stb. stb.). Örülünk, hogy Endrődy Krisztián ma már elvisz a vállán egy előadást; hogy Alberti Zsófiban hú, micsoda  erők mocorognak.   

Sokan (majdnem ezren) félretetették már a Király utcai jegyirodában a bérletüket a 2012/13-as  előadásokra; de az elmúlt hetekben  kivártak. Pénteken reggel  aztán megindult a roham. (A június 8-án befejeződő, épp kifutó  szezon előadásai is mind telt házasak.)

Jordán Tamás igazgatót  a csütörtök esti Moliére-előadás végén  állva ünnepelte a közönség. Íme, az ember, akinek a világot megváltoztatni képes színház a rögeszméje.

 

 

 

 

 

Vonatkozó cikk:

Újabb öt év

Jordán Tamás a nyerő

megosztás Vas Népe (szerző: Ölbei Lívia)
2012. június 04.