SzerepátvételAz anyai örömök elé néző Bálint Éva szerepét Vlahovics Edit veszi át A Herner Ferike faterja című előadásban. |
Hernerék, újratöltveoktóber 1., október 8. A színházi előadásoknak is megvan a maguk sorsa. A Herner Ferike faterja című Háy János-istendrámából készült előadás története a 2009/2010-es évad végén éppencsak megkezdődött - és bizonyos szempontból alig néhány alkalom után abba is maradt. |
Ki viszi át a SzerelmetNagy versmondás Ajkán A 12 legszebb magyar vers elnevezésű konferencia- és könyvsorozat immár hagyományossá vált Nagy versmondásán, Jordán Tamás vezetésével ezúttal hatszázan szavalták egyszerre Nagy László Ki viszi át a Szerelmet című költeményét Ajkán, a Templomdombon. |
Műhelytitkok a kutatók éjszakájánKálmánchelyi Zolitól és Jordán Tamástól A Kutatók Éjszakáján országszerte közel ezer kutató várta a tudományok iránt érdeklődőket. A szombathelyi programba a Bölcsészkar meghívására a színház bekapcsolódott. |
600 fős versmondás - ezúttal Ajkánaz élményközpontú irodalomtanítás jegyében A 12 legszebb magyar vers konferencia- és könyvsorozat hetedik állomásához érkezett. A program pénteken egy 600 fős versmondással kezdődik Ajkán, Jordán Tamás vezetésével, melyet háromnapos tanácskozás követ egyetlen versről, Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet című költeményéről. |
Kell-e nekünk kultúra?szeptember 24. Idén már a szombathelyi Bölcsészkar is kapcsolódott az országos kezdeményezéshez: a Kell-e nekünk kultúra? című programsorozattal, művészek segítségével enged bepillantást a szabadbölcsészek műhelytitkaiba. Köztük lesz Jordán Tamás és Kálmánchelyi Zoltán is. |
Képek A kis lord olvasópróbájárólbemutató: október 30. Az idei évad első premierjére készül a társulat: Jeles András rendezésében A kis lord című ifjúsági előadást október 30-án mutatjuk be a közönségnek. Fotósunk az olvasópróbán járt. |
Cseke Ádám kapta Tom szerepétA kis lord című produkcióban Tom szerepe némajáték lesz, így Jeles András rendező ezúttal kizárólag a karakter alapján döntött: a válogatáson végül a 11 éves Cseke Ádámot, a Gothard Jenő Általános Iskola tanulóját választotta ki a jelentkezők közül. |
Képviselők az új színházbanA Weöres Sándor Színház csapata hálával tartozik a színházat annak idején egyhangúlag megszavazó Közgyűlés képviselőinek. Jordán Tamás úgy gondolta, hogy az új választások előtt (2010. október 3.), a még hivatalban lévő képviselőknek megmutatja, milyen stádiumban van a színház átépítése. |
Mi az a szereleminterjú Lugosi Györggyel Amikor Lugosi György Furmanek őrnagy szerepében végiglépked a katonák sorfala előtt, akkor abban a ritmusos, laza, hányaveti - és csipetnyit mégis fenyegető - járásban nem csak a hús-vér figura nyilvánul meg teljes valójában; abban a féloldalas járásban maga a karneválszínházi bohózat is benne van. |
Szabó Tibke a legjobb férfi színészA 15. Pécsi Nemzetközi UNIMA Felnőttbábfesztiválon Szabó Tibor nyerte el a legjobb színészi alakításért járó egyik díjat. |
Célegyenes: be vagyunk sózvaSzínházbejárással nyílt meg az évad "Ki tudja, hány évad van már mögöttem, mégis úgy érzem most magam, mint az iskolás gyerekek: be vagyok sózva", üdvözölte Jordán Tamás igazgató az évadnyitóra érkező társulatot. Aztán gyorsan három turnusra bontotta a csapatot: irány az Akacs Mihály utca - irány az épülő színház. |
Felvonultak a tartalékosok isA karnevál városköszöntő felvonulására Furmanek őrnagy a tartalék tartalékosokat is kiengedte a szombathelyi laktanyából. A Vaskarika fotósai kapták őket lencsevégre. |
Még soha ilyen szépetinterjú Zayzon Zsolttal Zayzon Zsolt játssza a Karneválszínház Feydeau-bohózatában a férjes asszonyt hódítani kész, facér Szénpatakyt úgy, hogy közben mindenki Gulicskáné férjének hiszi. |
Karneválszínházi képekMeghívásos pályázatot hirdettünk a jövő évad hivatalos fotózására. A pályázat részeként A tartalék tartalékos című, karneválszínházi előadásról is vártunk megörökített pillanatokat. A színház bíráló bizottsága végül Mészáros Zsolt pályázatát tartotta a legeredményesebbnek. Nézzék meg felvételeit! |
Siker a karneváli premierenTelitalálat az idei Karneválszínház választása: Feydeau hihetetlenül mulatságos bohózatának Hamvai Kornél által fordított és átdolgozott szombathelyi változata magával ragadta a premier közönségét. A tartalék tartalékos című előadás még hat alkalommal várja a színházkedvelőket a Megyeháza udvarán. |
Karneválszínházi behívómegkezdődött a munka Az MMIK mindjárt nyári szabadságra megy, az Akacs Mihály utcai színházon még javában dolgoznak; úgyhogy tegnap Jordánéknál kezdte meg a munkát a karneválszínházi társulat. |
A tartalék tartalékosKarneválszínház 2010 Az idei Savaria Történelmi Karneválon a Karneválszínház és a Weöres Sándor Színház közös produkciójaként A tartalék tartalékos című bohózatot láthatja a közönség Jordán Tamás rendezésében. |
Pécsen POSZToltunkMáté Gábor és Trokán Péter mobillal a kézben a sétálóutcán „posztolt” – a hirtelen jött találkozást a fotósokat is megihlette. – Íme, az első életkép a 10. POSzT utolsó napjaiból. |
A szombathelyi „csodapalotának” páholya is leszJordán Tamással a volt Hemo félig kész épületében szemlélődtünk. A színház direktora, ha teheti, minden nap eljön ide. Kezében tervrajzokkal fel-alá sétálgat a félig kész színházépületben, és betájolja, mi hol lesz. |






