ugrás a tartalomra

Nagy-Bakonyi Boglárka

2022. március 21.
Ez az egész valahol 2001-ben, vagy 2002-ben kezdődött egy kis pesterzsébeti általános iskolában, ahol a világ legfantasztikusabb tanító nénije, Margit néni, megtanította nekem Börcsök Mária ’Az állatiskola előtt’ című versét. Aztán Hangyabandás lettem, ami egy szuper színjátszókör volt a suliban! A szüleim persze minden olyan szabadidős foglalkozásra beírattak, amire a 2000-es évek elején egy rendes kislánynak illet járni. Így hát zongoráztam, kórusban énekeltem, rock’n’roll-t táncoltam, művészi tornára jártam. A budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem, majd 2014-ben felvételt nyertem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, Novák Eszter és Selmeczi György osztályába. Rendkívül meghatározó 5 évet töltöttem el a Vas utca és az Uránia Filmszínház vonzáskörzetében, közben nagyon sok mindennel gazdagodtam: igaz barátokkal, mesterekkel, szerelemmel. 2018-ban érkeztem Szombathelyre, még, mint gyakorlatos színésznövendék, Nagy Cili és Réthly Attila hívására. 2019 óta vagyok a társulat tagja. 

Díjaim: 
Holdbeli Csónakos Díj 2020. 
Volvo Alpok Autó Különdíj 2020.



A Weöres Sándor Színházban játszott szerepei:

ALMAZ
Hadar Galron : Mikve Rendező: Widder Kristóf

Kovács hadnagy / Tatjana, partizánnő
Darvas Benedek - Pintér Béla : Gyévuska Rendező: Nagy Péter István

CEJTEL
Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick : HEGEDŰS A HÁZTETŐN Rendező: Horváth Csaba

A GYAKORNOK
Légrádi Gergely : Énis, teis Rendező: Göttinger Pál

VELEMI VILMA, szövevényes a Szövőgyárban / LYUKAS KATI, boszorkány
Fábián Péter : Asszonyfarsang Rendező: Fábián Péter

FRICI, Dobyné nagyobbik leánya
Tóth Réka Ágnes : Kivilágos kivirradtig Rendező: Horváth Csaba

Polly, a lánya
Bertolt Brecht - Kurt Weill : Koldusopera Rendező: Zsótér Sándor

KÉK-SÁRGA speciális színházi művelet

Éva, a lánya
Heinrich von Kleist : Az eltört korsó Rendező: Tárnoki Márk

Lucienne Homenides De Histangua
Georges Feydeau : Bolha a fülbe Rendező: Béres Attila

Ulrica
Várkonyi Mátyás - Miklós Tibor : Sztárcsinálók Rendező: Nagy Cili

Praszkovja Fjodorovna Alazeja, titkárnő és szobalány
Nyikolaj Vasziljevics Gogol - Mohácsi István - Mohácsi János : Revizor Rendező: Mohácsi János

Dolly, a másik lánya (Philip ikertestvére)
Bernard Shaw : Sosem lehet tudni Rendező: Valló Péter

Dénes
Simona Semenič : 5 fiú Rendező: Jaša Koceli

Rose, Rose
Brian Friel : Pogánytánc Rendező: Valló Péter

Boglárka
Szigligeti Ede - Mohácsi István - Mohácsi János : Liliomfi Rendező: Mohácsi János

Eszter, bírőnő/Dóra, Alan anyja/Jill, Eszter, bírőnő/Dóra, Alan anyja/Jill
Peter Shaffer : Equus Rendező: Zsótér Sándor

Hamm
Samuel Beckett : A játszma vége Rendező: Zsótér Sándor

Böske
Barta Lajos : Szerelem Rendező: Nagy Cili

Stuci, a lánya, Zsomer szerelme
Lőrinczy Attila : Haragossziget Rendező: Réthly Attila

Nő 1
Jimmy Roberts - Joe DiPietro : Ájlávjú Rendező: Harangi Mária

VIOLA, FIATAL NEMES LÁNY
William Shakespeare : Vízkereszt, vagy bánom is én Rendező: Horváth Csaba